Tenisz: Medvegyev könnyedén került a 16 közé Miamiban

Vágólapra másolva!
2022.03.28. 22:54
null
Szinte megizzadni sem volt ideje az orosznak (Fotó: Getty Images)
A Miamiban zajló WTA 1000-es torna 3. fordulójában a férfiaknál az első kiemelt orosz Danyiil Medvegyev alig másfélóra alatt jutott túl a spanyol Pedro Martínezen, míg a hölgyeknél a 2. fordulóban Bondár Annát döntő szettben búcsúztató amerikai Danielle Collins 67 perc jutott a legjobb nyolc közé a tunéziai Onsz Dzsabúr ellen.

A világranglista második helyén álló Danyiil Medvegyevnek – kis túlzással – még igazán megizzadni sem volt ideje a Miami mesterversenyen számára rendelt eddigi két mérkőzésén: erőnyerőként a második fordulóban lépett először pályára, s szombaton a szabadkártyás Andy Murray ellen kereken 90 perc alatt jutott tovább. Hétfőn következett a világranglistán 47. helyen álló spanyol Pedro Martínez, akit még gyorsabban, mindössze 85 perc alatt győzött le az orosz.

A nyolc közé jutásért már várhatóan keményebb dolga lesz, hiszen az a Jenson Brooksby lesz az ellenfele, aki a világranglistán a 39. helyet foglalja ugyan el, ennek ellenére legutóbbi hat meccséből ötször a világranglista első 25 helyezettjébe tartozó játékos ellen lépett pályára, és négyszer nyert is. Csupán a 12. helyen álló Cameron Norrie ellen vétrzett el az Indian Wells-i torna negyedik fordulójában, de előtte legyőzte a ranglistán 5. Sztefanosz Cicipaszt, valamint a 25. orosz Karen Hacsanovot, Miamiban pedig Federico Coria után a 20. grúz Nikolov Baszilasvilit, mígnem jött a 17. helyen álló Roberto Bautista, aki ellen végül úgy diadalmaskodott, hogy döntő szettben a spanyol már 4:0-ra is vezetett, ám innen már egyetlen játékot sem engedett neki.

A címvédő, nyolcadikként rangsorolt lengyel Hubert Hurkacz is ott lesz a legjobb 16 között, mivel három szettben nyert az orosz Arszlan Karacev ellen. Hurkacz 24 ászt szervált a 2 óra 24 perces meccsen.

A 2. fordulóban a Fucsovics Mártont legyőző 18 éves spanyol Carlos Alcaraz a horvát Marin Cilicen is túljutott, így a 16 között készülhet a Sztefanosz Cicipasz–Alex de Minaur mérkőzés győztesére.

ATP-TORNA, MIAMI (9 584 055 dollár, kemény pálya)
3. FORDULÓ (16 közé jutásért)
Medvegyev (orosz 1.)–P. Martínez (spanyol) 6:3, 6:4
Brooksby (amerikai)–Bautista (spanyol, 15.) 6:3, 5:7, 6:4
Hurkacz (lengyel, 8.)–Karacev (orosz, 29.) 7:5, 4:6, 6:3
Harris (dél-afrikai)–Nisioka (japán) 7:6 (7–5), 4:6, 7:5
Alcaraz (spanyol, 14.)–Cilic (horvát) 6:4, 6:4
Fritz (amerikai, 11.)–Paul (amerikai) 7:6 (7–2), 6:4

A hölgyeknél a második fordulóban Bondár Annát kiejtő, az idei Australian Openen döntőt játszó Danielle Collins a 4. körben 67 perc alatt, két sima játszmában intézte el a tunéziai Onsz Dzsabúrt, s került a legjobb nyolc közé.

A világranglistán 249., a tornán szabadkártyával induló ausztrál Daria Saville – aki 2015-ig Darija Gavrilova néven oroszként versenyzett – a szerencsés vesztesként főtáblára került, a világranglistán 102.helyet elfoglaló olasz Lucia Bronzetti ellen győzött, még hozzá maratoni hosszúságú, három órás mérkőzésen, szetthátrányból fordítva.

Papíron izgalmas összecsapásnak ígérkezett a hazaiak kedvence, a világranglistán 17. helyen álló, még mindig csak 18 éves Cori Gauff és a jövő héttől a világranglistát vezető Iga Swiatek összecsapása, ám a 20 éves lengyel ellentmondást nem tűrő játékkal 77 perc alatt két sima játszmában jutott a legjobb nyolc közé.

WTA-TORNA, MIAMI (8 369 455 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
Collins (amerikai, 9.)–Dzsabúr (tunéziai, 8.) 6:2, 6:4
Oszaka (japán)–Riske (amerikai) 6:3, 6:4
Saville (ausztrál)–Bronzetti (olasz) 5:7, 6:4, 7:5
Swiatek (lengyel, 2.)–Gauff (amerikai, 14.) 6:3, 6:1
Bencic (svájci, 22.)–Szasznovics (fehérorosz) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik