Tenisz: Medvegyev elképesztő formában, Cicipasz sem állíthatta meg

Vágólapra másolva!
2019.10.12. 16:24
null
Danyiil Medvegyev továbbra is nagyszerű formában játszik (Fotó: Twitter)
Az orosz Danyiil Medvegyev jutott be elsőként a Sanghajban zajló férfi tenisztorna fináléjába, miután az elődöntőben 7:6, 7:5-re legyőzte a görög Sztefanosz Cicipaszt. Ellenfele az olasz Matteo Berettinit legyőző német Alexander Zverev lesz.

 

A legjobb nyolc között a világelső Novak Djokovicsot búcsúztató Cicipasz remek formában várhatta a Medvegyev elleni csatát, a negyeddöntőből való továbblépésével hatodik teniszezőként biztossá tette a helyét a november 10-én kezdődő ATP-vb-n, így minden adva volt ahhoz, hogy pályafutása során először legyőzze a két évvel idősebb orosz riválisát.

A 21 éves görög jól is kezdett, s bár sokáig magabiztosan hozták saját adogatójátékaikat a felek, a brék lehetősége egyedül Cicipasz előtt villant fel: 4:4-nél hiába volt három lehetősége is, Medvegyev stabilan hárította, és a rövidítésben ő koncentrált jobban.

Cicipasz már csak amiatt is sajnálhatta az első szettet, mert igazából nem volt probléma a játékával, balszerencséjére az orosz is az egyik legjobb oldalát mutatta, így a semleges nézők jártak a legjobban.

A második játszmában viszonylag gyorsan brékhátrányba került Cicipasz, hiába brékelt azonban az egyik legfontosabb pillanatban, a következő játékban Medvegyev azonnal visszavette az előnyét, majd a görögnek pontot sem engedve kiszerválta a győzelmet, ötödször is legyőzve Cicipaszt.

A világranglista 4. helyén álló orosz sorozatban a hatodik (!) ATP Tour-versenyén jutott be a fináléba.

Az ötödik helyen kiemelt Zverev a szombati második elődöntős összecsapáson két szettben, alig 67 perc alatt győzött 11.-ként rangsorolt olasz riválisa, Matteo Berettini ellen.

Medvegyev és Zverev eddig négyszer találkozott egymással, s valamennyi meccsüket a német nyerte meg.

ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ (8 322 855 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ

Medvegyev (orosz, 3.)–Cicipasz (görög, 6.) 7:6 (7–5), 7:5
A. Zverev (német, 5.)–Berrettini (olasz, 11.) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik