Tenisz: Thiem és Tsonga és a nyolcaddöntőben búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.21. 20:50
Három mérkőzéslabdát hárítva győzött a szülési szabadsága után visszatérő Viktorija Azarenka a mallorcai füves pályás női tenisztorna szerdai játéknapján.

A japán Ozaki Risza elleni összecsapás még kedden kezdődött, ám akkor sötétedés miatt félbeszakadt.

A 27 éves Azarenka végül három mérkőzéslabdát hárítva 6:3, 4:6, 7:6-ra győzött, így bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a horvát Ana Konjuh lesz az ellenfele.

A fehéroroszok korábbi világelsője decemberben adott életet fiának, és egyéves szülési szabadsága után ez az első tornája.

WTA-TORNA, MALLORCA (250 000 dollár, fű)
EGYES, 1. FORDULÓ
Azarenka (fehérorosz)–Okazi (japán) 6:3, 4:6, 7:6
NYOLCADDÖNTŐ
Görges (német)–Pavljucsenkova (orosz, 1.) 6:1, 6:2
Lisicki (német)–Rogers (amerikai) 6:3, 6:4
Bellis (amerikai)–Barthel (német) 4:6, 6:4, 6:2
Kr. Plísková (cseh)–Schiavone (olasz) 6:3, 7:6

A második kiemelt Dominic Thiem két szettben kikapott Robin Haasétól, így kiesett a hallei torna szerdai nyolcaddöntőjében.

A Roland Garroson elődöntős osztrák játékosnak a második szett rövidítésében három játszmalabdája is volt, ám a világranglistán 42. holland ellenfele ezeket mind hárította, és 1 óra 35 perc alatt bejutott a negyeddöntőbe.

A hazaiak legjobbja, a negyedik kiemelt Alexander Zverev honfitársát, Philipp Kohlschreibert győzte le két szettben, s jutott be a legjobb nyolc közé.

ATP 500-AS TORNA, HALLE (1 966 095 euró, fű)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Haase (holland)–Thiem (osztrák, 2.) 6:3, 7:6 (9-7)
A. Zverev (német, 4.)–Kohlschreiber (német) 6:3, 6:4
Bautista Agut (spanyol, 7.)–Brown (német) 6:4, 1:6, 7:6 (8-6)
Gasquet (francia)–Tomic (ausztrál) 6:3, 6:3

A hetedik helyen kiemelt Petra Kvitová bejutott a negyeddöntőbe Birminghamben. A cseh teniszező a június 11-én befejeződött Roland Garroson játszott először azt követően, hogy tavaly december 20-án egy betörő késsel megsebesítette az ütőt fogó bal kezét, amelyen mind az öt ujja, valamint két ideg is megsérült, ezért az eset után meg kellett műteni. Kvitová a párizsi Grand Slamen egy mérkőzést tudott nyerni, Birminghamben azonban már a második sikerét aratta, ezúttal a brit Naomi Broadyval szemben.

A négy szerdai összecsapás mindegyikén volt cseh érdekeltség: Kvitová mellett Lucie Safárová örülhetett még győzelemnek, Katerina Siniaková és Barbora Strycová viszont búcsúzott.

WTA-TORNA, BIRMINGHAM (846 000 dollár fű)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Kvitová (cseh, 7.)–Broady (brit) 6:2, 6:2
Barty (ausztrál)–Strycová (cseh, 8.) 6:3, 3:6, 6:1
Gavrilova (ausztrál, 9.)–Siniaková (cseh) 7:5, 2:6, 6:4
Safárová (cseh)–Oszaka (japán) 6:2, 6:4

Az ötödik kiemelt Jo-Wilfried Tsonga számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást Londonban.
A 2011-ben döntős franciát a múlt heti 's-Hertogenbosch városában megrendezett torna győztese, a luxemburgi Gilles Müller búcsúztatta két játszmában.

Továbbjutott ugyanakkor a verseny hatodik kiemeltje, Grigor Dimitrov: a bolgár egy perc híján kétórás mérkőzésen bizonyult jobbnak a francia Julien Benneteau-nál.

A cseh Tomás Berdych is sikerrel vette a nyolcaddöntőt, ő 2 óra 16 perc alatt győzte le a kanadai Denis Shapovalovot.

ATP 500-AS TORNA, LONDON (1 966 095 euró, fű)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Müller (luxemburgi)–Tsonga (francia, 5.) 6:4, 6:4
Dimitrov (bolgár, 6.)–Benneteau (francia) 4:6, 6:3, 6:4
Berdych (cseh, 7.)–Shapovalov (kanadai) 7:6 (7–4), 6:7 (4–7), 7:5
Young (amerikai)–Troicki (szerb) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik