Tenisz: Már nem a világelsőség a legfontosabb – Djokovics

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.30. 18:36
A szerb világelső Novak Djokovics számára már nem a világelsőség megtartása és a Grand Slam-tornák megnyerése a prioritás.

„Nem akarok a tornagyőzelmekre és a világranglistára gondolni. Szeretném elejét venni annak, hogy túl nagy nyomás nehezedjen rám” - mondta a szerb teniszező, aki szerint a Roland Garros idei megnyerését követően túl nagy teher volt rajta, hogy sporttörténelmet írhat, és ezt a helyzetet egyáltalán nem élvezte.

A 29 éves játékos először győzött a francia nyílt bajnokságon, ezzel megszerezte a gyűjteményéből addig hiányzó utolsó Grand Slam-trófeát is, egyúttal reális esélye volt arra, hogy egy naptári éven belül megnyerje mind a négy nagy tornát. Ezt követően azonban címvédőként Wimbledonban és a US Openen sem ért a csúcsra: előbbin a harmadik körben búcsúzott, utóbbin pedig a fináléban kapott ki.
Emellett a riói olimpián az első fordulóban kiesett.

A 12-szeres Grand Slam-győztes Djokovics saját bevallása szerint elsősorban ismét élvezni szeretné a teniszt, visszatéréséről pedig azt mondta, hogy csak egy apró könyöksérülés miatt mondta le a pekingi tornát, utána a sanghaji versenyen már indulni szeretne.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik