Tenisz: Kezdem érezni, hogy figyelnek rám az ellenfelek – Gálfi Dalma

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.04.01. 08:46
null
A hétfőtől top 100-as <strong>Gálfi Dalma</strong> különleges mérkőzéssel érte el karrierje első mérföldkövét (Fotó: Árvai Károly)
23 éves honfitársunk kezdi érezni, hogy figyelnek rá az ellenfelek, s hogy tovább fejlődhessen, hamarosan tapasztalt edzővel egészül ki a stábja.

 

– Hétfőtől a top száz tagja lesz. Valóra vált egy álom?
– Igen, úgy érzem, megtettem az első nagy lépést, elértem az első mérföldkövet a karrieremben – jelentette ki a Nemzeti Sportnak Gálfi Dalma, aki a jövő heti világranglistán feltehetőleg 96. lesz. – Gyerekkorom óta, amióta elkezdtem teniszezni, és komolyan gondolom a versenyzést, erre vágytam. Nagyon boldog vagyok, hogy valóra vált, és még motiváltabbá tesz a következő hónapokra.

– Ezzel biztos a Roland Garros-főtábla?
– A tavalyi határvonal a 104. hely volt, most még nem tudom pontosan, hány pozícióval leszek a százon belül. Ha az egészségem engedi, azért is indulok a jövő héten egy portugáliai, nyolcvanezer dollár összdíjazású salakos ITF-tornán, hogy biztossá tegyem az automatikus főtáblás szereplést.

– Addig élvezi az itthoni létet?
– Így van, vasárnap utazom tovább. Ez a verseny benne volt a terveimben, hasonlóan az e héten zajló marbellaihoz, de a combsérülésem nem engedte, hogy részt vegyek rajta. Remélem, a hétvégére rendbe jövök, és tudok még teniszezni a Billie Jean King-kupa előtt.

– Pontosan milyen jellegű combsérülés miatt adta fel a Veronyika Kugyermetova elleni miami találkozóját?
– Már ott kint elvittek MRI-re, megnézték, be van-e szakadva a combom, mert a fájdalmaim arra utaltak, de szerencsére csak izomrostok szakadtak el, ami hamarabb javul, mint egy részleges izomszakadás. Azt mondták, öt-hat nap alatt meggyógyul, folyamatosan dolgozunk a rehabilitáción, hogy minél hamarabb rendben legyek.

– Szintén Miamiban 6:0, 6:0-ra verte meg a ranglistán hetvennyolcadik szlovák Kristína Kucovát. Azon a napon minden sikerült, vagy éppen az ellenfelének nem sikerült semmi?
– Nem mondhatjuk, hogy rossz napot fogott ki az ellenfelem, még ha úgy is tűnik az eredményből. Ennyire összeszedett sohasem voltam, nem gondoltam semmi másra, csak benne voltam a mérkőzésben. Szinte alig hibáztam, jöttek a nyerő ütések, nem adtam sanszot neki, hogy bármit is tudjon csinálni.

– Győzött korábban ekkora fölénnyel?
– Épp erről beszéltünk. Nagyon régen volt már ilyen, legutóbb 2015 szeptemberében, egy ausztráliai tizenötezres verseny első körében. Az a meccs sem volt egyszerű, de nagyon jó formában játszottam. Ezenkívül nem emlékszem hasonlóra, a múlt hetit mindenesetre rendkívül különlegessé teszi, hogy azzal a győzelemmel jutottam be a legjobb száz közé.

– Mi lesz a következő másfél hónap tervezett programja?
– Beneveztem a madridi 1000-es WTA selejtezőjére, ha beférek, szeretnék indulni. Utána lesz még egy-két 125-ös WTA-torna és egy 250-es Strasbourgban, de még pontosan nem alakult ki, mely heteken versenyzek. Nem akarok folyamatosan, mert az a fő célom, hogy a Garrosra jó formában legyek.

– Mindegyik kemény pályás versenyen, amelyen az idén elindult, nyert legalább egy mérkőzést. Elégedett az évkezdéssel?
– Mindenképpen, főleg ahhoz képest, amilyen nehezen indult, hiszen Ausztráliában elkaptam a koronavírust... Eredetileg nem is feltétlenül így terveztük, de úgy alakult, hogy szinte csak WTA-tornákat játszottam, remek ellenfeleket vertem meg, jó meccsek vannak a hátam mögött.

– Érzi a fejlődést a játékában, illetve mentálisan?
– Abszolút, nagyon sokat fejlődtem, az utóbbi időben kifejezetten színvonalas lett a játékom. Mentális téren is sokkal koncentráltabban és stresszmentesen teniszezem a fontosabb pontoknál. Kezdem érezni, hogy figyelnek rám az ellenfelek, nem úgy állnak ki ellenem, hogy sima meccs lesz, nem gondolják, hogy nincs esélyem velük szemben – ezek mind nagyon jó jelek!

– Bastien Fazincanival már nem dolgozik együtt. Bukta Ágnes irányítja most a felkészülését?
– Vele utazom, igen, de hamarosan kiegészül a csapatunk. Részletesebb információkkal egyelőre nem tudok szolgálni, nincs még végleges döntés. Ági természetesen marad a stábban, mint ahogy Vaskó Balázs konditréner is, de úgy gondoltuk, hasznát vehetjük egy tapasztalt edzőnek.

– Mik a céljai az év hátralévő részére?
– Elsősorban az, hogy az összes Grand Slam-tornán a főtábláról induljak. Illetve a nyáron elég sok megvédendő pontom lesz, s ha sikeresen letudom ezt az időszakot, az év végén a százban maradhatok. Sőt, ha nagyon eredményes lesz a nyaram, még jobb szám is állhat a nevem előtt...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik