Tenisz: itt a végállomás – Fucsovics nem bírt Wawrinkával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.17. 21:35
null
Fucsovics Márton ezúttal nem tudta megszorongatni Stan Wawrinkát (Fotó: MTI/AP/John Minchillo)
Fucsovics Márton két szettben (4:6, 3:6) kikapott Stan Wawrinkától a Cincinnatiben zajló kemény pályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.

 

A világranglista 48. helyén álló magyar mindössze három játékot töltött a pályán a svájci klasszissal, az eső későbbre halasztotta a folytatást, amire magyar idő szerint péntek este került sor.

Fucsovics a szünetig két bréklabdát hárított, majd a folytatásban ugyanígy tett 4:4-ig. Wawrinka a saját adogatójátékát hozta, ami után magyar szempontból a legrosszabb időpontban elvette Fucsovicsét, s így behúzta az első szettet.

A második még simább volt, a svájci 27 perc alatt „lerendezte” a második játszmát, háromszor is semmire hozva az adogatójátékát. A magyar teniszező Wawrinka 3:2-es előnyénél veszítette el adogatását, a svájci pedig ezt követően szerváinál mindössze két pontot engedélyezett ellenfelének, aki így 1 óra 23 percnyi játék után kiesett.

Fucsovics tehát nem tudott visszavágni az előző heti vereségért, így Wawrinka lépett tovább a negyeddöntőbe, amelyben honfitársával, Roger Federerrel küzdhet meg a legjobb négy közé jutásért.

A nyíregyházi teniszező – aki először jutott ezres versenyen a 16 közé – a vereség ellenére is karrierje legjobbjaként, a 40. hely környékére jön előre a világranglistán.

A korábbi világelső szerb Novak Djokovic három szettben legyőzte az ötödik helyen kiemelt Grigor Dimitrovot, aki mellett a hatodikként rangsorolt dél-afrikai Kevin Anderson is búcsúzott, őt a belga David Goffin győzte le.

A nőknél a világelső román Simona Halep szoros meccsen nyert az ausztrál Ashleigh Barty ellen.

Babos Tímea páros mérkőzéséről itt olvashat.

ATP 1000-ES TORNA, CINCINNATI (5 669 360 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Wawrinka (svájci)–Fucsovics 6:4, 6:3
Del Potro (argentin, 4.)–Kyrgios (ausztrál, 15.) 7:6 (7–4), 6:7 (6–8), 6:2
Djokovics (szerb, 10.)–Dimitrov (bolgár, 5.) 2:6, 6:3, 6:4
Goffin (belga, 11.)–Anderson (dél-afrikai, 6.) 6:2, 6:4
Cilic (horvát, 7.)–Hacsanov (orosz) 7:6 (7-5), 3:6, 6:4
Federer (svájci, 2.)–Mayer (argentin) 6:1, 7:6 (8–6)
Korábban

Raonic (kanadai)–Shapovalov (kanadai) 7:6, 6:4
Carreno-Busta (spanyol, 13.)–Haase (holland) 6:4, 6:2

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Raonic (kanadai)–Djokovics (szerb, 10.)
Carreno-Busta (spanyol, 13.)–Cilic (horvát, 7.)
Goffin (belga, 11.)–Del Potro (argentin, 4.)
Wawrinka (svájci)–Federer (svájci, 2.)

WTA-TORNA, CINCINNATI (2 874 299 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Halep (román, 1.)–Barty (ausztrál, 16.) 7:5, 6:4
Szvitolina (ukrán, 5.)–Anisimova (amerikai) 6:4, 6:4
Bertens (holland)–Kontaveit (észt) 6:3, 2:6, 6:3
Korábban

Mertens (belga, 15.)–Stephens (amerikai, 3.) 7:6, 6:2
Keys (amerikai, 13.)–Kerber (német, 4.) 2:6, 7:6, 6:4
Szabalenka (fehérorosz)–Garcia (francia, 6.) 6:4, 3:6, 7:5
Kvitová (cseh, 8.)–Mladenovic (francia) 6:4, 6:2
Curenko (ukrán)–Makarova (orosz) 7:6, 6:2

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Halep (román, 1.)–Curenko (ukrán)
Keys (amerikai, 13.)–Szabalenka (fehérorosz)
Kvitová (cseh, 8.)–Mertens (belga, 15.)
Szvitolina (ukrán, 5.)–Bertens (holland)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik