Tenisz: ismét megjelent a nyilvánosság előtt Peng Suaj

Vágólapra másolva!
2021.11.21. 13:22
null
Peng Suaj egy ifjúsági tornán bukkant fel (Fotó: AFP)
A 35 éves, párosban kétszeres Grand Slam-tornagyőztes játékos egy pekingi ifjúsági tornán jelent meg. A szervezők által közzétett videón az látható, amint a pálya mellett állva integetett és teniszlabdákat írt alá a gyerekek számára – közölte a Magyar Távirati Iroda.

Peng Suajról azóta nem volt hír, hogy közösségi oldalán egy november 2-i bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest. A posztot fél órával a megjelenése után eltávolították, Peng pedig azóta nem adott életjelet magáról. A kínai sportági szövetség és a kormány sem kommentálta érdemben az ügyet, a közösségi oldalakon pedig letiltották az ezzel kapcsolatos vélemények megjelenését.

Szombaton a Global Times angol nyelvű kínai lap főszerkesztője azt közölte a világhálón, hogy a teniszezőnő biztonságban van, otthonában tartózkodik, jól van, és hamarosan megjelenik a nyilvánosság előtt, hogy eloszlassa az aggodalmakat.

Peng váratlan és hosszan tartó eltűnése miatt politikusok és teniszezők a világ különböző részéről adtak hangot aggodalmuknak, a női tenisztornákat szervező WTA pedig bejelentette: kész valamennyi versenyét elhozni Kínából, ha nem kap megnyugtató választ a játékossal kapcsolatban.

„Bár pozitívum, hogy láthatjuk őt, de továbbra sem világos, hogy szabad-e, és képes-e önálló döntéseket hozni és cselekedni, kényszer vagy külső beavatkozás nélkül. Ez a videó önmagában nem elégséges. A Kínával való kapcsolatunk válaszúthoz ért” – szögezte le Steve Simon, a WTA elnök-vezérigazgatója szombaton, a legfrissebb videó nyilvánosságra kerülése után.

Vasárnap Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke videótelefonon beszélt Penggel, az eszmecserének tanúja volt Emma Terho, a NOB sportolói bizottságának a finn vezetője és Li Ling-vej, a NOB kínai tagja. A félórás beszélgetés során a teniszező közölte, hogy biztonságban van pekingi házában, jól érzi magát, és barátaival, családtagjaival tölti az időt. Ezzel együtt hozzátette, hogy folytatni kívánja pályafutását.

„Megkönnyebbültem, hogy Peng rendben van, és felkínáltam neki a támogatásunkat. Bach elnök úr pedig meghívta őt vacsorára, amikor jövőre Pekingbe érkezik a téli olimpiára, ő pedig örömmel elfogadta az invitálást” – mondta Emma Terho.

A kínai kormánypárt továbbra sem közölte, vizsgálja-e, mi történt Peng és a 75 éves Kao-li között. Utóbbi 2018-ban szinte teljesen eltűnt a közéletből. A múlt héten az állami televízióban elhangzott egy Pengnek tulajdonított angol nyelvű nyilatkozat, amelyben visszavonta korábbi vádjait.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik