Tenisz: Hurkacz elődöntős Párizsban, teljes az ATP-vb mezőnye

Vágólapra másolva!
2021.11.05. 23:08
null
Robert Hurkacz bejutott a párizsi ATP-torna elődöntőjébe (Fotó: AFP)
Novak Djokovics és Robert Hurkacz is bejutott a párizsi ATP-tenisztorna elődöntőjébe. A lengyel a negyeddöntős sikerével bekerült az ATP-vb mezőnyébe, amely ezzel teljessé vált.

Hurkacz három szettben legyőzte az ausztrál James Duckwortht, így eldőlt, hogy ő lesz a nyolcadik vb-résztvevő.

Korábban a világelső Novak Djokovics, valamint Danyiil Medvegyev, Sztefanosz Cicipasz, Alexander Zverev, Andrej Rubljov, Matteo Berrettini és Casper Ruud (ő is párizsi szerepélésével, a legjobb nyolc közé jutásának köszönhetően) került a vb mezőnyébe.

Az idényzáró seregszemlére 2009 és 2020 között Londonban került sor, míg az észak-olaszországi város legalább 2025-ig lesz házigazda.

Párizsban Djokovics – aki a második fordulóban Fucsovics Mártont búcsúztatta – egy pihenőnap után lépett ismét pályára, mivel csütörtöki ellenfele, a francia Gaël Monfils sérülés miatt visszalépett.

A szerbre pénteken a világranglista 26. helyezettje, az amerikai Taylor Fritz várt, akit mindössze 74 perc alatt, két szettben simán legyőzött úgy is, hogy háromszor is elveszítette az adogatását. Az elődöntőben Djokovics–Hurkacz összecsapás lesz.

A második helyen kiemelt Danyiil Medvegyev a hazai közönség előtt szereplő Hugo Gastont búcsúztatta úgy, hogy az első szettben 4:5-nél fogadóként három játszmalabdát hárított, s 9–7-re nyerte meg a rövidítést. Medvegyev az elődöntőben Alexander Zverevvel találkozik.

 

ATP 1000-ES TORNA, PÁRIZS (3 millió euró, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Fritz (amerikai) 6:4, 6:3
Hurkacz (lengyel, 7.)–Duckworth (ausztrál) 6:2, 6:7, 7:5
Medvegyev (orosz, 2.)–Gaston (francia) 7:6, 6:4
A. Zverev (német, 4.)–Ruud (norvég, 6.) 7:5, 6:4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik