Tenisz: hatalmas csatában kapott ki Bondár Nagyváradon

MIHÁLYI PETRA (Nagyvárad)MIHÁLYI PETRA (Nagyvárad)
Vágólapra másolva!
2022.11.11. 19:13
Óriásit küzdött Bondár Anna, szetthátrányból fordított és a döntő játszmában brékhátrányból jött vissza, a rövidítésben mégis veszített Jaqueline Cristian ellen a Billie Jean King-kupa rájátszásának második mérkőzésén, így 2:0-s előnyből várja a folytatást hazai környezetben a román válogatott. A mieinknek mind a három szombati mérkőzést meg kellene nyerniük ahhoz, hogy jövőre a világelitben léphessenek pályára.
Bondár Anna sem tudott nyerni pénteken 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Kovács Péter)
Bondár Anna sem tudott nyerni pénteken A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Kovács Péter)

Egy teljes mérkőzésnyi ideje volt Bondár Annának, hogy a pálya mellett ülve felkészüljön a hazai szurkolótábor tombolására, és jóval stabilabban is kezdte mérkőzését, mint Gálfi Dalma, akit váratlanul ért a hangulat a nagyváradi arénában. A sérülésből visszatérő, s ismét remek formában teniszező Jaqueline Cristian elleni játékával hamar lejjebb is tekerte a román drukkerek hangerejét, majd hagyta visszaerősödni: 2:2-nél semmire hozta adogatását a korábbi top ötvenes, most világranglista-148. ellenfele, majd brékelőnyhöz is jutott.

4:2-nél viszont ütött egy kettős hibát, és a szeghalmi születésű játékos fogadóként is a gémben tudott maradni. Végül mégis a románok örülhettek, így Bondár a játszmában maradásért szervált. Tizenöt harmincra ellépett Cristian, ám egy ásszal visszajött a gémbe legmagasabban rangsorolt női teniszezőnk, de bukaresti riválisa végül erőt merített a hazai pálya előnyéből, és a szurkolók örömére megspórolta, hogy szerválnia kelljen a játszmáért.

A második szettet viszont rögtön kemény csatában kiküzdött brékkel nyitotta a Hajdúszoboszló SE teniszezője, majd simán hozta saját adogatását, és a következő gémet is úgy kezdte, hogy ellenfele nyitásából pontot szerzett, majd szoros játékban ezúttal hozzánk került a kettős brékelőny, 3:0-s vezetést szerzett Bondár, amit újabb brék követett. A 24 éves román lány először 4:0 után jutott szóhoz, amikor hozni tudta adogatását, addig szinte a pályán sem volt, legfőképp a magyar fonákkeresztjeivel nem tudott mit kezdeni.

Utána Bondárnak kicsit nehezebb dolga volt vele, szorosabbak lettek a játékok mindkét teniszező szerváinál, s 5:2-nél kicsit rá is ijesztett a magyar drukkerekre, amikor előbb semmi harmincra, majd tizenöt negyvenre elengedte Cristiant, s kettős hibával bréklabdához is juttatta, amellyel élni tudott a román. Összességében véve így sem kellett félteni jelenleg 71.-ként rangsorolt sportolónkat, aki nem omlott össze a román szurkolók nyomása alatt, s bár a gémben vezetett is ellenfele, fordított, és 40:30-nál ásszal szerválta ki a játszmát, ezzel egyenlített.

Szorosan indult a döntő szett is, első szerváját végül hozta a román, s egy rövid periódusig úgy tűnt, Bondár végleg elfáradt, de semmi negyvenről visszakapaszkodott, azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy egyenlítsen, előnyhöz jutott Cristian, és meg is tudta ragadni a lehetőséget. Nagyon megnehezítette így saját dolgát idegenben a magyar lány, főleg mivel negyven tizenötnél ásszal fejezte be adogatását riválisa, ezzel 3:0-ra ellépett. Ettől sem omlott össze mentálisan Bondár Anna, aki ezután semmire hozta adogatását, s ellenfeléhez hasonlóan ásszal zárt, életben tartva a mieink reményeit.

A következő játékban sem tudott viszont élni a lehetőségekkel, s amikor a hálón megpattant Cristian labdája, hosszú lett az ütése. Így nemhogy a bréktől maradt el messzire, ő sem tudott pontot szerezni fogadóként. Egyre élesebb helyzetben egyre nagyobb nyomás nehezedett az idén, a szezon legnagyobb részében stabilan a legjobb hatvanban szereplő játékosunkon, akinek azután adogatóként is végig kapaszkodnia kellett ellenfelére, míg negyven mindnél végre ő jutott előnyhöz, és innen már nem hibázott.

Vaskó Balázs erőnléti edző korábbi megállapítása után, miszerint a román nézők hangorkánját csak jó magyar tenisszel lehet elhallgattatni, Peleskey Bence, a Magyar Teniszszövetség kommunikációs igazgatója megjegyezte: a maréknyi magyar szurkoló harcát a hazaiak rajongótáborával Dávid és Góliát küzdelméhez lehet csak hasonlítani. Közben a pályán negyven semminél kettős hibával Cristian pontot ajándékozott Bondárnak, aki ezen felbátorodva egyenlített, és hirtelen valóban érvényesült a vendégtábor hangereje is.

Amikor pedig előnyhöz jutott, csapattársai és a válogatott stábja sem bírta tovább ülve, ki is szurkolták neki a játékot: vissza tudott jönni a brékhátrányból, komor és feszült arckifejezést rajzolva a román válogatott elnémult stábja és VIP-vendégei arcára, főleg miután adogatását is hozta. 5:5-nél közel volt hozzá, hogy brékelőnyhöz jusson, ez végül nem jött össze, de a rövidítést utána kiharcolta.

Ott azonnal minibrék-előnyhöz jutott, de el is vesztette, majd Cristian vette el kétszer is az adogatását, így ellépett 5–2-re, utána pedig négy meccslabdához jutott, amelyekből az elsőt kettős hibával szórakozta el. Bondár Annának kötélidegek kellettek volna hozzá, hogy innen is felálljon, végül 7–3-ra nyerte a rövidítést ellenfele.

Románia így 2:0-s előnyből várja a szombati folytatást, Babos Csaba szövetségi kapitánynak pedig nem lesz könnyű dolga, mert nagyon nehéz helyzetbe került a Bondár Anna, Gálfi Dalma, Jani Réka, Szabanin Natália, Udvardy Panna összeállítású válogatott, hiszen mind a három mérkőzését meg kellene nyernie a csapatnak a feljebb jutásért, ráadásul úgy, hogy legmagasabban rangsorolt játékosunkból minden bizonnyal nagyon sokat kivett a pénteki több mint két és fél órás küzdelem.

BILLIE JEAN KING-KUPA, RÁJÁTSZÁS
Románia–Magyarország 2:0 – állás az első nap után
Jaqueline Cristian–Bondár Anna 6:2, 4:6, 7:6 (7–3)

KORÁBBAN
Ana Bogdan–Gálfi Dalma 6:1, 6:4

SZOMBATON
Jaqueline Cristian–Gálfi Dalma
Ana Bogdan–Bondár Anna
Monica Niculescu, Anca Todoni–Jani Réka, Udvardy Panna

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik