Tenisz: győzött, és negyeddöntős a budapesti tornán Gálfi Dalma

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 15:12
null
Gálfi Dalma már a negyeddöntőben a budapesti tenisztornán(Fotó: Dömötör Csaba)
Gálfi Dalma győzött, így bejutott a negyeddöntőbe a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár (71.6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tornán. Korábban Jani Réka búcsúzott a második helyen kiemelt Danielle Collinsszal szemben.

 

A világranglista 176. helyén álló Gálfi – aki a múlt héten egyesben és párosban is a döntőig jutott egy franciaországi versenyen – csütörtökön az Asbóth József Stadion második mérkőzésén a szlovák Anna Karolína Schmiedlovával (126.) szállt szembe. Korábbi egyetlen találkozójukon, a 2017-es US Open selejtezőjében az ellenfél győzött, aki három WTA-tornagyőzelméből az egyiket 2015-ben Bukarestben szerezte meg. Akkor Márky Jenő jogtulajdonos versenyének Budapest helyett a román főváros adott otthont, majd idén költözött vissza a Római-partra.

A 22 éves magyar kedden nyerte élete első WTA-főtáblás meccsét, és remek formáját a nyolcaddöntőre is átmentette: 3:1-re, majd 5:2-re elhúzott úgy, hogy közben csupán egy bréklabdát kellett hárítania. Végül magabiztosan kiszerválta a szettet, és 32 perc elteltével már csak egy játszmára volt a legjobb nyolctól.

A világranglista 26. helyén is megforduló Schmiedlová a folytatásban 3:2-nél először vette el Gálfi adogatását, aki viszont rögtön visszabrékelt. A balatonfüredi teniszező 5:5-nél ismét lépéselőnybe került, majd magabiztosan hozta a szerváját, és egy alapvonalra ütött tenyeressel lezárta az 1 óra 35 perces mérkőzést.

„Elég jól játszottam ma, pedig szívós ellenfelet kaptam, akivel volt már egy nehéz meccsünk a US Open-selejtezőben. Örülök, hogy sikerült visszavágnom" – mondta a pályán adott nyilatkozatában. „Sok sérüléssel küszködök, fájdalomcsillapítókkal játszom, és még a ruha alatt is kötések vannak rajtam, de még bírom, és várom a holnapi negyeddöntőt" – tette hozzá Gálfi, akire a nyolc között a szerb Olga Danilovic (164.) vár.

A továbbiakban Udvardy Panna (204.) a hatodik kiemelt fehérorosz Aljakszandra Szasznoviccsal (86.) csap össze, a centerpálya zárómeccsén pedig Bondár Anna és Gálfi Dalma találkozik Stollár Fannyval és a román Mihaela Buzarnescuval a párosok negyeddöntőjében.

A világranglista 186. helyén jegyzett Jani Réka csütörtökön az Asbóth József Stadion nyitó mérkőzésén a második helyen kiemelt amerikai Danielle Collinsszal (49.) szállt szembe. A 27 éves floridai játékos 2019-ben elődöntős volt az Australian Openen, és kemény pályán jóval otthonosabban mozog, mint salakon. Ezt jelezte az is, hogy alig pörgetve, laposan és sok gyorsítással ütött a 29 éves Jani ellen, igyekezve rövidre zárni a labdameneteket.

A hazai játékos – aki már 2011-ben főtáblás volt a Hungarian Grand Prix-n – gyakran kényszerült védekezésre, és 3:1-es hátrányba került, csakhogy rögtön visszabrékelt, sőt, semmire elvette Collins szerváját. A szett utolsó kilenc gémjéből hét (!) brékkel végződött, közben Jani nem tudta kiszerválni 5:4-nél a játszmát. A problémás adogatójátékokból a világranglista 23. helyén is megforduló rivális jött ki jobban, és 55 perc elteltével játszmaelőnybe került.

A folytatás már simábban alakult a lendületbe jött amerikainak, aki bő tíz perc alatt 3:0-ra meglépett, és gyorsan lezárta az 1 óra 25 perces meccset.

„Az első szettben pariban voltam az ellenfelemmel, de utána már sokkal jobban játszott, gratulálok neki" – összegzett Jani Réka a találkozó után. „Örülök, hogy itt és ilyen magasan rangsorolt ellenféllel játszottam, ebből tudok meríteni a jövőre nézve. Ami az olimpiát illeti, remélem, javul Timi sérülése, és eljutunk Tokióba" – utalt arra, hogy párosban már nem érdekelt a folytatásban, mivel partnere, Babos Tímea reggel csípősérülés miatt visszalépett a negyeddöntőtől. Kettősük elvileg a tokiói olimpia női párosmezőnyében is ott lesz majd.

WTA 250-ES TORNA, BUDAPEST (235 000 dollár, salak)
EGYES, 2. FORDULÓ, NYOLCADDÖNTŐ

Gálfi Dalma-Anna Karolina Schmiedlova (szlovák) 6:2, 7:5
Kalinyina (ukrán)-Pera (amerikai, 3.) 7:5, 6:3
korábban
Danielle Collins (amerikai, 2.)-Jani Réka 7:5, 6:0
később
Udvardy Panna-Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz, 6.) 14.55 körül
páros, negyeddöntő:
Bondár Anna, Gálfi Dalma-Stollár Fanny, Mihaela Buzarnescu (magyar, román) 16.30 körül

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik