Tenisz: Fucsovics visszavágott Madarásznak a győri tornán

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.12.12. 18:12
null
Fucsovics Márton szett- és brékhátrányból legyőzte Madarász Gergelyt (Fotó: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország)
A jelenlegi legjobb magyar, Fucsovics Márton győzelemmel kezdte meg szereplését a győri meghívásos tenisztornán, amelyen hat hazai férfi játékos mérkőzik meg egymással.

 

A korábbi, nyolc nevet tartalmazó listáról Balázs Attila és Nagy Péter a héten visszalépett, majd az utolsó pillanatban is változott a mezőny, ugyanis pozitív koronavírustesztet produkált Valkusz Máté, helyére pedig a tartalék Vörös Máté ugrott be.

A világranglistán 55. Fucsovics szombaton az A-csoportban Madarász Gergellyel csapott össze elsőként, aki megverte őt a nyári Szuperligán. Az Olimpiai Parkban eleinte ismét a balkezes Madarász volt jobb, aki 5:1-re elhúzott, majd a második szettben is brékelőnye volt, de a harmadik játszmát pótló döntő rövidítésben már a 28 éves Fucsovics uralta a labdameneteket.

A kétnapos, zárt kapus verseny B jelű triójának nyitányán az idei magyar bajnok Marozsán Fábián fordulatos meccsen verte a tavalyi ob-győztes Makk Pétert, aki később Vörös Máté legyőzésével őrizte meg esélyét a csoportelsőségre. A szombati utolsó találkozón a 2017-ben junior Australian Open-győztes Piros Zsombor könnyedén legyőzte Madarászt.

Vasárnap 9 órakor Marozsán–Vörös meccsel rajtol a műsor, majd 10.30-tól a Fucsovics–Piros összecsapással zárul a csoportkör.

A folytatásban a csoportharmadikok az ötödik helyért játszanak 12.30-tól, a második helyezettek a bronzmeccsen lépnek pályára 14 órától, majd a csoportgyőztesek vívják a döntőt 15.30-tól.

TENISZ
A-CSOPORT
Fucsovics Márton–Madarász Gergely 4:6, 7:6, 10–1 – döntő rövidítés
Piros Zsombor–Madarász Gergely 6:1, 6:2
B-CSOPORT
Marozsán Fábián–Makk Péter 6:7, 6:2, 10–4 – döntő rövidítés
Makk Péter–Vörös Máté 7:5, 6:7, 10–4 – döntő rövidítés

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik