Tenisz: Federer szettet sem nyert a svájci tornán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.25. 18:15
null
Federernek a hazai közönség előtt alig több mint egyórányi játék jutott (Fotók: Action Images)
Az első helyen kiemelt Roger Federer a gstaadi salakpályás tenisztorna 2. fordulójában 6:3, 6:4-es vereséget szenvedett a német Daniel Brandstól. A korábbi világelső svájci játékos az első fordulóban erőnyerő volt, így nyert játszma nélkül búcsúzott a hazai közönség előtt.


A két játékos a múlt heti hamburgi versenyen csapott össze először, előtte Brandsnak nem voltak túl nagy elvárásai magával szemben, mindössze élvezni akarta a meccset. Hogy ez sikerült-e neki, nem tudni, három szettben ugyanis kikapott, a mostani találkozót viszont biztosan élvezte.

A világranglista 55. helyén álló 26 éves német teniszező az első játszmában egyetlen bréklabdáját kihasználta, és mivel a saját adogatójátékaira rendre jól vigyázott, 6:3-mal övé lett a nyitó felvonás. A második szettben is hamar brékelőnybe került, szerváival pedig nem nagyon tudott mit kezdeni Federer. Brands 11 ászt ütött, de e mellett is számos fogadhatatlan szervával szomorította a svájcit és a gstaadi nézőtábort.

Daniel Brands visszafogott öröme
Daniel Brands visszafogott öröme

Kereken egyórányi játék után 6:3, 5:3-nál jutott először mérkőzéslabdához, de fogadóként nem tudott élni vele. A következő gémben azonban már lezárta a meccset, így visszavágott Federernek, ezúttal ő búcsúztatta a hazai környezetben játszó ellenfelét.

Csütörtökön kiesett a 3. helyen kiemelt Janko Tipszarevics, valamint a Hamburgban Federert legyőzve döntőt játszó Federico Delbonis is.

ATP 250-ES TORNA, GSTAAD (410 200 euró, salak)
2. FORDULÓ

Brands (német)–Federer (svájci, 1.) 6:3, 6:4
Hanescu (román)–Bautista-Agut (spanyol, 8.) 7:6, 3:2-nél Bautista-Agut feladta
Granollers (spanyol)–Delbonis (argentin) 6:2, 7:5
Haase (holland)–Tipszarevics (szerb, 3.) 6:2, 6:2
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Brands (német)–Hanescu (román)
Mónaco (argentin, 4.)–Juzsnij (orosz, 6.)
Granollers (spanyol)–Haase (holland)
López (spanyol, 5.)–Wawrinka (svájci, 2.)

WTA-TORNA, BAKI (235 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ

Linette (lengyel)–Kr. Plisková (cseh) 3:6, 6:1, 6:2
Peer (izraeli)–Scheepers (dél-afrikai, 3.) 2:6, 7:5, 6:3
Majeric (szlovén)–Martincová (cseh) 7:6, 6:3
Voszkobojeva (kazah)–Kozlova (ukrán) 4:6, 6:3, 6:1
Szvitolina (ukrán, 7.)–Burnett (olasz) 6:0, 7:6
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Dzsabur (tunéziai)–Linette (lengyel)
Peer (izraeli)–Majeric (szlovén)
Voszkobojeva (kazah)–Cadantu (román, 4.)
Szvitolina (ukrán, 7.)–Vekic (horvát, 2.)

ATP 250-ES TORNA, UMAG (410 200 euró, salak)
EGYES, 2. FORDULÓ
Seppi (olasz, 2.)–Haider-Maurer (osztrák) 6:1, 4:0-nál Haider-Maurer feladta
Zeballos (argentin)–Berlocq (argentin, 8.) 3:6, 6:3, 6:2
Robredo (spanyol, 5.)–Troicki (szerb) 6:0 6:4
Bedene (szlovén)–Dolgopolov (ukrán, 4.) 6:3, 6:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik