Tenisz: Federer döntőbe jutott hazai pályán, Ferrer nem

Vágólapra másolva!
2014.10.25. 22:22
Sorozatban kilencedszer, összesen 11. alkalommal játszhat döntőt hazai versenyén, Bázelben Roger Federer, aki nagyon megszenvedett a lehetőségért Ivo Karlovic ellen. A svájci ellenfele a fináléban a belga David Goffin lesz, míg Valenciában Andy Murray Tommy Robredóval találkozik.

A legutóbbi két bázeli döntőt elveszítő Federer eddig 11 meccsből csak egyszer kapott ki Karlovictól, aki mindent bevetett, összesen 33 ászt ütött, és az első játszma rövidítésében 8–8-ig tartotta a lépést Federerrel. A második játszmában a horvát brékelőnyt szerzett és meg is nyerte a szettet, de az utolsóban nem volt esélye.

Goffin Wimbledonban kikapott Andy Murraytől, azóta 45 meccséből 43-at megnyert. Az előző körben Rafael Nadalt legyőző Borna Coric kiütése után profi karrierje harmadik fináléját játszhatja.

David Ferrernek nem sikerült Valenciában, ami Federernek összejött Bázelben, hazai pályán elbukta az elődöntőt. A spanyol város tornáját 2009-ben már megnyerő Andy Murray két játszmában intézte el Ferrert, s újabb spanyol, a francia Jérémy Chardyt két rövidítéses szettben legyőző Tommy Robredo vár rá a vasárnapi fináléban.

NEMZETKÖZI TENISZTORNÁK
ATP 500-AS TORNA, BÁZEL (1 458 610 euró, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Federer (svájci, 1.)–Karlovic (horvát, 8.) 7:6, 3:6, 6:3
Goffin (belga, 7.)–Coric (horvát) 6:4, 3:6, 6:3

ATP 500-AS TORNA, VALENCIA (1 496 095 euró, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Murray (brit, 3.)–Ferrer (spanyol, 1.) 6:4, 7:5
Robredo (spanyol)–Chardy (francia) 7:6, 7:6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik