Tenisz: Djokovics világsztárokat hívott meg az Adria Tourra

Vágólapra másolva!
2020.05.25. 17:07
null
Novak Djokovics világsztárokat hívott meg az Adria Tourra (Fotó: AFP)
A világ első számú teniszezője, Novak Djokovics hétfőn Belgrádban sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az osztrák Dominic Thiem és a bolgár Grigor Dimitrov mellett az Adria Tour elnevezésű, jótékonysági tornán Alexander Zverev is pályára lép majd, s rajtuk kívül a régió teniszezői is indulhatnak majd a hétközi tornán, amelynek győztese, de még az is lehet, hogy a döntőse is indulhat a hétvégi bemutatón.

 

Az Adria Tour június 13-án kezdődik a szerb fővárosban, s Belgrád után a tervek szerint még három városban, a horvátországi Zárában (Zadar), Montenegróban és a bosznia-hercegovinai Banja Lukában rendeznek majd mérkőzéseket. A sorozat a tervek szerint július 5-én Szarajevóban ér véget.

„Nagyon boldog vagyok, hogy hazai közönség előtt léphetek pályára, utána pedig a régióban utazhatom. Kevés időnk volt a sorozat megszervezésére, amely teljes mértékben humanitárius rendezvény, a teljes bevételt jótékonysági célokra fordítjuk majd. Azok a teniszsztárok, akik tiszteletüket teszik majd valamelyik helyszínen, maguk döntik el, kit kívánnak támogatni” – mondta a sajtótájékoztatón Novak Djokovics,hozzátéve: Belgrádban Thiem, Dimitrov és Zverev is pályára lép majd, sőt Zverev és Dimitrov a horvátországi szereplést is vállalta, mi több, utóbbi jelezte, hogy a montenegrói rendezvényen is számíthatnak rá.

A tervek szerint június 13-án és 14-én Belgrádban rendeznek mérkőzéseket, egy héttel később Zárában, a montenegrói fellépés június 27-én és 28-án lenne, míg Banja Lukában július első hétvégéjén szerepelnének a sztárok. A jótékonysági sorozat július 5-én Szarajevóban érne véget, ahol Novak Djokovics és Damir Dzumhur játszanának bemutatómérkőzést.

A világ első számú teniszezője abban bízik, hogy június 13-ig változnak majd a szabályozások, s a játékosok már nézők előtt léphetnek pályára. Djokovics elmondta, a belgrádi és a zárai rendezvény már biztos, a bosznia-hercegovinai és a montenegrói pedig még mindig szervezés alatt áll. A tervek szerint mind a négy helyszínen az illetékes teniszszövetségek hét közben egy tornát rendeznek, amelyen a régió fiatal tehetségei, valamint a világranglistán hátrébb rangsorolt teniszezők vesznek részt, s a tornagyőztes vagy esetleg rajta kívül még a döntős is indulhat a hétvégi bemutatótornán. Djokovics örülne, ha páros mérkőzéseket is rendezhetnének, de a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) egyelőre nem adott zöld fényt a párosok és a vegyes párosok mérkőzésére.

Djokovics az elmúlt két hónapot a spanyolországi Marbellában töltötte, ahol mindennap kemény borítású pályán edzett, s nemrég a salakon is elkezdett tréningezni.

„Nem tudni, mikor kezdődnek a versenyek, de az Adria Tourra komolyan tekintek. Világsztárok jönnek, s azt szeretném, ha pozitív benyomásokkal távoznának. Az biztos, hogy a teniszidény augusztus előtt nem kezdődik el” – nyilatkozta Djokovics.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik