Tenisz: Djere–Mannarino döntőt rendeznek Winston-Salemben

MTI/L. M.MTI/L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.27. 08:16
null
Laslo Djere az elődöntőben (Fotó: Getty Images)
A szerbiai Laslo Djere (Györe László) és a francia Adrian Mannarino jutott döntőbe az egyesült államokbeli Winston-Salemben zajló 732 ezer dollár (295 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztornán – tájékoztat az MTI.

 

A pénteki elődöntőben Adiran Mannarino a második helyen kiemelt holland Botic van de Zandschulpot győzte le két szettben, ráadásul az elsőben egyetlen játékot sem veszített. A világranglista 65. helyezettje 11. alkalommal jutott döntőbe az ATP-sorozatban, eddigi mérlege egy győzelem és kilenc vereség.

A másik elődöntőben Laslo Djere a svájci Marc-Andrea Hüslert búcsúztatta ugyancsak két szettben. Mindkét felvonás rövidítésben dőlt el, az elsőben Hüslernek 5:4-nél két játszmalabdája is volt, a másodikban a vajdasági teniszező a kilencedik meccslabdájánál tudta lezárni a találkozót.

Djere a negyedik fináléjára készülhet, eddig kétszer nyert és egyszer veszített.

ATP 250-ES TORNA, WINSTON-SALEM (823 420 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
ELŐDÖNTŐ

Mannarino (francia)–Van de Zandschulp (holland, 2.) 6:0, 6:4
Djere (Györe, szerbiai)–Hüsler (svájci) 7:6 (7–3), 7:6 (7–5)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik