Tenisz: Bondár Anna főtáblára került Madridban

Vágólapra másolva!
2022.04.27. 13:23
Bondár Anna a selejtezőben aratott második győzelmével feljutott a főtáblára a madridi salakpályás tenisztorna női versenyében – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

A világranglistán elfoglalt 68. helyével a legjobb magyar női játékosnak számító Bondár kedden a kvalifikáció első körében 6:0, 6:0-ra győzte le a Fülöp-szigeteki Alexandra Ealát (394.), majd szerdán a belga Greet Minnen (79.) várt rá.

Kettejük első összecsapásán a Hajdúszoboszló SE teniszezője 2:1-nél brékelt, előnyét végigvitte, és szettelőnybe került. A folytatásban a selejtezőben 11. kiemelt magyar három bréklabdát hárított, míg ellenfele kétszer is elbukta a szerváját, ám 5:1-nél Bondár hat meccslabdát is elpuskázott adogatóként. Ezután viszont fogadóként remekelt, és végül összességében a nyolcadik meccslabdáját kihasználva zárta le az 1 óra 36 perces mérkőzést.

„Jó meccs volt, az egyik kulcs az volt, hogy nagyon jól szerváltam az egész mérkőzésen, főleg a kritikus pillanatokban – mondta Bondár a klubjának, a Hajdúszoboszló SE-nek az MTI szerint. – Sikerült ráerőltetnem a játékomat az ellenfelemre és jól érvényesíteni a lehetőségeket. Örülök a főtáblának, várom a folytatást. Igyekszem kihozni magamból a maximumot”.

A női mezőny másik két magyarja, Udvardy Panna és Gálfi Dalma kedden kiesett.

A férfiaknál az e heti, müncheni tornától lábsérülés miatt visszalépett Fucsovics Márton a főtáblán kezd Madridban.

WTA-1000, MADRID (6 575 560 dollár, salak)
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ:
Bondár Anna (11.)–Greet Minnen (belga, 15.) 6:4, 6:2

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik