Tenisz: Bautista helyett Ramos a spanyolok Davis-kupa keretében

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.24. 11:19
null
Albert Ramos került be a spanyolok Davis-kupa keretébe (Fotó: AFP)
Edzés közben hasfalsérülést szenvedett Roberto Bautista, így nem állhat a címvédő spanyol válogatott rendelkezésére a tenisz Davis Kupa csütörtökön kezdődő döntőjében. A helyére Albert Ramos került a keretbe – írja az MTI.


A világranglistán 19. Roberto Bautista, aki 2019-ben tagja volt a győztes együttesnek, a legjobban rangsorolt játékos volt a társházigazda csapatban, amelyet így Ramoson kívül Pablo Carreno, Feliciano López, Marcel Granollers és a 18 esztendős tehetség, Carlos Alcaraz alkot majd. A 20-szoros Grand Slam-győztes Rafael Nadal lábsérülése után még a visszatérésén dolgozik.

A spanyolok Madridban szerepelnek, első ellenfelük – pénteken – Ecuador lesz, majd szombaton Oroszország következik.

A 121 éves Davis Kupa 2019-ben nagy átalakításon esett át, a férfi válogatottak versenysorozatának győztese egy 18 csapatos, egyhetes fináléból kerül ki, a hagyományos hazai és idegenbeli párharcokra már csak a selejtezőben kerül sor. Az első ilyen tornát Madridban rendezték, tavaly elmaradt a koronavírus-járvány miatt, idén pedig a nemzetközi szövetség közölte, hogy – a korábbi tervekkel ellentétben – nemcsak a spanyol főváros ad otthont a finálénak, hanem Torinóban és Innsbruckban is lesznek mérkőzések. A magyar válogatott Olaszországban kezdi szereplését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik