Tenisz: Balázs Attila győzelemmel kezdett a bogotái főtáblán

Vágólapra másolva!
2010.04.07. 21:25
A honi férfitenisz idei legszebb eredményét érte el Balázs Attila azzal, hogy megverte a világranglistán 221. francia Jonathan Dasnieres de Veigyt a bogotái ATP-challengertornán: igaz, szegény ember vízzel főz, de ennyire előkelő helyen rangsorolt játékost még nem győzött le magyar ebben a naptári évben...

Szeptember 21-én még csak az 505. helyen jegyezték a világranglistán, most már ő a 269., legközelebb pedig valószínűleg belül lesz a 250-en: a tények beszédesek, Balázs Attila óriásit fejlődött az utóbbi időben. Most éppen a világ másik felén, Dél-Amerikában, Kolumbia fővárosában, Bogotában remekel, ahol az eső miatti hosszas várakozás sem tudta megtörni a jó formáját, és a selejtezőbeli három győzelem után a főtáblán is nyert egyéniben, pedig nála elvileg esélyesebb ellenféllel játszott.

Hiába előzi azonban meg 48 hellyel a legutóbbi ATP-rangsorban a francia Jonathan Dasnieres de Veigy, még csak megszorongatni sem tudta: az első szettet 20 perc alatt bukta el 6:1-re, majd a másodikban már nagyobb ellenállást fejtett ki, ott már csak egyszer tudta elvenni az adogatását az első játszmában háromszor brékelő fiatalabbik Balázs, ám így is csupán egy óra három percig tartott az összecsapás. Ezzel újabb 10 világranglistás pontot gyűjtött a legjobb magyar férfi játékos a selejtezőben szerzett öt mellé.

Közben kiderült, párosban hiába szurkoltunk érte, mert nem folytatódott a nyitó szett után félbeszakadt meccse - nyilván nem miatta, alighanem partnere, Kevin Kim egyesbeli kiesése áll a háttérben, akinek ezután nem volt kedve a páros miatt Bogotában maradni.

Pedig az ellenfél nem volt akárki, a háló másik oldalán az a Nicolas Lapentti állt, aki kevesebb mint két hete a sportág legnagyobb alakjával, Roger Federerrel mérkőzött Miamiban, és bár már túl van a zeniten, fénykorában a hatodik helyen is jegyezték az egyéni világranglistán, párosban pedig a 32. pozíció a legjobbja. De sebaj, így legalább többet tud pihenni Balázs a nyilvánvalóan fontosabb egyéni küzdelmekre, ahol a második körben a verseny nyolcadik kiemeltjével, a világranglistán 153. brazil Joao Souzával találkozik - és ha nyer, újabb 15 ATP-ponttal gazdagodik, amivel már a 230. hely környékére léphetne előre. Egyre közelebb kerül az elithez... És tényleg: ehhez a versenyhez képest például már az ATP Tour jelenti a következő fokozatot.

ATP-CHALLENGERTORNA, BOGOTÁ (125 000 dollár, salak) 
EGYES, FŐTÁBLA, 1. FORDULÓ
Balázs Attila (magyar)–Dasnieres de Veigy (francia) 6:1, 6:3
PÁROS
Gómez, N. Lapentti (ecuadori)–Balázs A., K. Kim (magyar, amerikai) 6:4-nél feladta

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik