Tenisz: Babosék megnyerték a taskenti párosversenyt!

Vágólapra másolva!
2013.09.14. 15:48
null
Babos Tímea (jobbra) és Jaroszlava Svedova 1. kiemelthez méltón végigverte a mezőnyt
A Babos Tímea, Jaroszlava Svedova magyar, kazah kettős megnyerte a taskenti női tenisztornát, miután a döntőben két 6:3-as szettben legyőzték a Mandy Minella, Olga Govorcova luxemburgi, fehérorosz duót.

 

 

Az első helyen kiemelt páros imponáló játékkal jutott el a fináléig, a Palkina, Pehova egységet 6:3, 6:1-re, a Krajicek, Panova duót 6:1, 6:2-re verte meg, az elődöntőben pedig Szavinyih és Torro-Flór 6:2, 6:2-re kapott ki.

A második kiemelt Minelláék is csak egy játszmát buktak, de a Rogyionova, Zanevszka kettős ellen csak óriási csatában harcolták ki a négy közé jutást (6:7, 6:2, 11–9). Érdekesség viszont, hogy Govorcova egyesben is döntőzött Taskentben, és az 1. kiemelt szerb Bojana Jovanovszki csupán óriási csatában, döntő szett rövidítésben múlta őt felül.

Jól indult Babosék számára a mérkőzés, hiszen két sikeres adogatójáték után elvették Govorcováék szerváját, majd a sajátjukat ismét behúzva 4:1-re elléptek. Sőt! Az újabb brék után 5:1-nél a szettért adogathattak már Svedováék, ám Minelláék sorozatban nyolc labdamenetet behúzva 5:3-ra szépítettek. Ekkor azonban már nem hibáztak Babosék, 40:0-nél három szettlabdához jutottak, és az elsővel éltek is (6:3).

A második szett első játékát még nagy nehezen hozták Minelláék, ezt követően viszont sorozatban öt megnyert gémmel feleltek Babosék, így 5:1-nél a 2. kiemeltnek a mérkőzésben maradásért kellett szerválnia. Ezt sikerrel megtették, ráadásul a következő játékban 30:0-ről fordítva brékeltek, így ismét feljöttek 5:3-ra. Ennél közelebb azonban ekkor sem kerültek Govorcováék, 15:40-nél két meccslabdájuk volt Baboséknak, és végül valamivel több 63 perc alatt, 6:3, 6:3-ra megnyerték a döntőt.

„Nagyon boldog vagyok a mai teniszemmel! Végig jól játszottam, jól ritörnöztem,
élveztem a meccset. Jó lenne még párszor együtt játszani Szlavával, jól működött a
párosunk! Holnap este irány Kína, új hét, új verseny, új lehetőség” – mondta Babos a találkozót követően.

A 20 éves magyar lány az ötödik párostornát nyerte meg a WTA égisze alatt – érdekesség, hogy ebből kettőt még a mostani ellenfél, Mandy Minella oldalán.

WTA-TORNA, TASHKENT OPEN, TASKENT (235 000 dollár, kemény pálya)
PÁROS, DÖNTŐ

Babos, Svedova (magyar, kazah, 1.)–Govorcova, Minella (fehérorosz, luxemburgi) 6:3, 6:3

EGYES, DÖNTŐ
Jovanovszki (szerb, 1.)–Govorcova (fehérorosz) 4:6, 7:5, 7:6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik