Tenisz: Babosék a negyeddöntőben búcsúztak

Vágólapra másolva!
2017.06.15. 17:28
Babos Tímea párosban a negyeddöntőben búcsúzott a hollandiai 's-Hertogenbosch városában zajló füves pályás tenisztornán.

Babos és a cseh Andrea Hlavácková duója – a mezőny első kiemeltje – az első játszmában kétszer is brékelni tudta Dominika Cibulková és Kirsten Flipkens párosát, és mivel a saját adogatójátékai közül csak egyet veszített el, 32 perc elteltével előnybe került.

A második szett maratoni csatát hozott, és bár Babosék ezúttal is brékelőnybe kerültek, a szlovák, belga kettős 50 perc alatt egyenlített.

Bár a döntő rövidítésben a magyar, cseh kettősnek is volt egy mérkőzéslabdája, végül Cibulkováék nyerték az 1 óra 42 perces összecsapást.

ATP 250-ES TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH (660 375 euró, fű)
NŐI PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ

Cibulková, Flipkens (szlovák, belga)–Babos, Hlavácková (magyar, cseh, 1.) 4:6, 7:5, 14–12 – döntő rövidítés

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik