Tenisz: Babos élete legjobbjával a világranglista 44. helyén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.15. 09:45
Babos Tímea pályafutása legjobbjaként a 44. helyen áll a női teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján, míg a férfiaknál nem történt jelentős változás az élcsoportban, amelyet továbbra is utcahosszal vezet a szerb Novak Djokovics.

Babos Tímea annak köszönheti előrelépését az 51. helyről, hogy a múlt héten a negyeddöntőig jutott Szentpéterváron. Honlapja szerint 2012. február 27-én került a top 100-ba: a monterreyi verseny megnyerésével a 107. helyről lépett a 68-adikra. Azóta szinte folyamatosan tagja a legjobb 100-nak, a szezonok végén rendre ott állt a világranglistán: 2012-ben a 64., 2013-ban a 88., 2014-ben a 99., míg 2015-ben a 85. volt az év végén.Babos Tímea annak köszönheti előrelépését az 51. helyről, hogy a múlt héten a negyeddöntőig jutott Szentpéterváron. Honlapja szerint 2012. február 27-én került a top 100-ba: a monterreyi verseny megnyerésével a 107. helyről lépett a 68-adikra. Azóta szinte folyamatosan tagja a legjobb 100-nak, a szezonok végén rendre ott állt a világranglistán: 2012-ben a 64., 2013-ban a 88., 2014-ben a 99., míg 2015-ben a 85. volt az év végén.

A férfiak rotterdami tornáján vasárnap győztes szlovák Martin Klizan 16 helyet javítva már a 27., míg a Memphisben döntős, 18 esztendős amerikai Taylor Fritz – aki mindössze harmadik ATP-tornáján indult – 43-at előrelépve a 102. helyen áll.

A legjobb magyar, Fucsovics Márton két helyet rontva a 202. a rangsorban. A 24 éves teniszező nem jutott fel az e heti, marseille-i verseny főtáblájára, mivel a selejtező első körében kikapott a francia Kenny De Scheppertől (152.).

FÉRFI TENISZ-VILÁGRANGLISTA
1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 16 790 pont
2. (2.) Andy Murray (brit) 8855
3. (3.) Roger Federer (svájci) 8795
4. (4.) Stan Wawrinka (svájci) 5870
5. (5.) Rafael Nadal (spanyol) 4880
6. (6.) David Ferrer (spanyol) 4325
7. (7.) Nisikori Kej (japán) 4235
8. (8.) Tomas Berdych (cseh) 3990
9. (9.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 2950
10. (10.) Richard Gasquet (francia) 2760
11. (12.) John Isner (amerikai) 2585
12. (13.) Marin Cilic (horvát) 2495
13. (11.) Milos Raonic (kanadai) 2450
14. (14.) Kevin Anderson (dél-afrikai) 2200
15. (15.) Gilles Simon (francia) 2100
...202. (200.) Fucsovics Márton 263

NŐI VILÁGRANGLISTA
1. (1.) Serena Williams (amerikai) 9245
2. (2.) Angelique Kerber (német) 5700
3. (3.) Simona Halep (román) 5545
4. (4.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 5210
5. (5.) Garbine Muguruza (spanyol) 4991
6. (6.) Marija Sarapova (orosz) 3672
7. (7.) Flavia Pennetta (olasz) 3611
8. (9.) Petra Kvitová (cseh) 3582
9. (11.) Belinda Bencic (svájci) 3505
10. (10.) Lucie Safárová (cseh) 3481
11. (8.) Carla Suarez Navarro (spanyol) 3390
12. (12.) Venus Williams (amerikai) 3370
13. (16.) Roberta Vinci (olasz) 3325
14. (13.) Karolína Plísková (cseh) 3010
15. (14.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 2935
...44. (51.) Babos Tímea 1083

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik