Tenisz: az olimpia után vonulna vissza a rákbeteg spanyol játékos

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.29. 12:05
null
„Álomszerű lenne az olimpián búcsút mondani a teniszcsaládomnak és a szurkolóimnak" (Fotó: AFP)
Carla Suárez Navarro, aki legjobbjaként hatodik is volt a női teniszezők világranglistáján, azt mondta: rákbetegsége után az az álma, hogy visszatérhessen a pályára, a tokiói olimpiai szereplés pedig tökéletes lezárása lehetne a pályafutásának.


A 32 éves Carla Suárez Navarro szeptemberben jelentette be, hogy rosszindulatú daganat miatt kezelésre szorul. A nyirokrendszerét támadta meg a betegség – kis kiterjedésű és korai stádiumú Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak nála –, emiatt az elmúlt hónapokban kemoterápiás kezeléseket kapott.

A WTA rangsorában jelenleg 85. helyen álló játékos legutóbb tavaly februárban játszott tétmérkőzést, így az idővel is versenyeznie kell ahhoz, hogy ott lehessen a nyári, tokiói játékokon, de ahogy fogalmazott, nem adja fel.

„Nem akarom, hogy az emberek egy kórházi ágyban fekvő játékosként emlékezzenek rám, szeretnék még indulni egy nagy versenyen” – mondta Suárez Navarro a BBC-nek.

„Álomszerű lenne az olimpián búcsút mondani a teniszcsaládomnak és a szurkolóimnak." – mesélte a spanyol teniszező, aki decemberben kezdte újra az edzéseket.

„Az orvosok azt mondták, hogy a tenisz és általában a sportolás jót tesz nekem, így folytattam” – árulta el.

A játékos most azon dolgozik, hogy minél előbb ismét a pályán lehessen egy hivatalos tornán.

„Nagyon boldog leszek, amikor eljön ez a pillanat. Hálás leszek és egy kicsit izgulni is fogok” – mondta.

A spanyol sportoló 11 alkalommal játszott döntőt WTA-viadalon, ezek közül kettőt tudott megnyerni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik