Tenisz: Andy Murray könnyek között fakadt ki, nem bírja tovább

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.11. 08:08
null
Andy Murray könnyek között beszélt a fájdalmairól (Fotó: AFP)
Andy Murray, a britek kétszeres olimpiai és háromszoros Grand Slam-győztes teniszezője könnyek között jelentette be, hogy legkésőbb a wimbledoni torna után visszavonul, ám az is lehet, hogy a néhány nap múlva kezdődő Australian Open lesz az utolsó versenye.

A 31 esztendős Murraynek az ausztráliai sajtótájékoztatón egyből feltették a kérdést: „Hogy érzi magát?”

A skót néhány másodpercen belül könnyekben tört ki, majd úgy reagált, „egyáltalán nincs jól”. Andy Murray ezt követően arról beszélt, hogy folyamatosan fájdalmakkal küszködik, melyeket már nem bír elviselni.

„Fogalmam sincs, hogy kibírom-e még négy vagy öt hónapig, hogy ilyen fájdalmakkal játsszak. Nem vagyok biztos benne. Szeretnék még ott lenni Wimbledonban, de nem tudom, képes leszek-e megcsinálni – árulta el a teniszező, aki hozzátette, eredetileg úgy tervezte, a wimbledoni Grand Slam-torna után fejezi be a pályafutását. – Húsz hónapja küszködök ezekkel az óriási fájdalmakkal. Sok mindent megpróbáltam, hogy javuljon az állapotom és gyógyuljon a csípőm, de semmi sem segített eleget. Határozottan jobban vagyok, mint hat hónappal ezelőtt, de továbbra is nagy a fájdalom. Még mindig megy, hogy egy bizonyos szinten játsszak, de ez már egyáltalán nem az a minőség, mint amire régen képes voltam.”

Lehet, hogy Murraynek az Australian Open lesz az utolsó tornája
Lehet, hogy Murraynek az Australian Open lesz az utolsó tornája

„Egyszerűen túl nagy a fájdalom. Nem szeretném így folytatni. Komolyan mondom, óriási fájdalmaim vannak. Véget kell ennek vetnem, gondolnom kell a jövőmre, hogy a sportolás utáni életemben ez ne kínozzon. Az is lehet, hogy újabb csípőműtét vár rám, az állítólag megszüntetné a fájdalmaimat és nem lenne vele több problémám. Sőt, olyan sportolóról is tudok, aki hasonló operáció után vissza tudott térni a profi játékhoz, ám erre semmiféle garancia sincs.”

„Szeretném még folytatni Wimbledonig, ha lehet, ott szeretném befejezni, de nem tudom, képes leszek-e rá.”


Az ötszörös melbourne-i döntős Murray leszögezte, hogy pályára lép a 22. helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista Agut ellen a hamarosan kezdődő Australian Open első fordulójában.

Andy Murray pályafutása során háromszor nyert Grand Slam-tornát – 2013-ban és 2016-ban Wimbledonban, 2012-ben a US Openen –, valamint a 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpián is az első helyen végzett egyesben, összesen 45 ATP-viadalon diadalmaskodott.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (60 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFIAK, 1. FORDULÓ – A 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Novak Djokovic (szerb, 1.)–selejtezős
Jo-Wilfried Tsonga (francia)–Martin Klizan (szlovák)
Daniel Taro (japán)–selejtezős
Denis Shapovalov (kanadai, 25.)–Pablo Andújar (spanyol)
David Goffin (belga, 21.)–Christian Garin (chilei)
Marcel Granollers (spanyol)–Marius Copil (román)
Jiri Vesely (cseh)–Ryan Harrison (amerikai)
Daniil Medvegyev (orosz, 15.)–selejtezős
Fabio Fognini (olasz, 12.)–Jaume Munar (spanyol)
Nicolas Jarry (chilei)–Leonardo Mayer (argentin)
Ilja Ivaska (fehérorosz)–Malek Dzsazíri (tunéziai)
Pablo Carreno Busta (spanyol, 23.)–selejtezős
Philipp Kohlschreiber (német, 32.)–Li Csö (kínai)
Guido Pella (argentin)–Joao Sousa (portugál)
Ivo Karlovic (horvát)–Hubert Hurkacz (lengyel)
Nisikori Kej (japán, 8.)–selejtezős
Alexander Zverev (német, 4.)–Aljaz Bedene (szlovén)
Jeremy Chardy (francia)–Ugo Humbert (francia)
Alex Bolt (ausztrál)–Jack Sock (amerikai)
Gilles Simon (francia, 29.)–selejtezős
Csung Hjon (dél-koreai, 24.)–Bradley Klahn (amerikai)
Sam Querrey (amerikai)–Pierre-Hugues Herbert (francia)
Stan Wawrinka (svájci)–Ernests Gulbis (lett)
Milos Raonic (kanadai, 16.)–Nick Kyrgios (ausztrál)
Borna Coric (horvát, 11.)–Steve Darcis (belga)
Albert Ramos-Vinolas (spanyol)–FUCSOVICS MÁRTON
Györe László (szerbiai)–Jevgenyij Donszkoj (orosz)
Marco Cecchinato (olasz, 17.)–Filip Krajinovics (szerb)
Lucas Pouille (francia. 28.)–Mihail Kukuskin (kazah)
Maximilian Marterer (német)–selejtezős
Alexei Popyrin (ausztrál)–Mischa Zverev (német)
Dominic Thiem (osztrák, 7.)–Benoit Paire (francia)
Marin Cilic (horvát)–Bernard Tomic (ausztrál)
Andrej Rubljov (orosz)–Mackenzie McDonald (amerikai)
Michael Mmoh (amerikai)–Radu Albot (moldovai)
Fernando Verdasco (spanyol, 26.)–selejtezős
Roberto Bautista Agut (spanyol, 22.)–Andy Murray (brit)
Federico Delbonis (argentin)–John Millman (ausztrál)
Nisioka Josihito (japán)–Tennys Sandgren (amerikai)
Karen Hacsanov (orosz)–Peter Gojowczyk (német)
Sztefanosz Cicipasz (görög, 14.)–Matteo Berrettini (olasz)
Roberto Carballes Baena (spanyol)–selejtezős
Guido Andreozzi (argentin)–selejtezős
Nikoloz Basilasvili (grúz, 19.)–selejtezős
Gaël Monfils (francia, 30.)–Damir Dzumhur (bosnyák)
Cameron Norrie (brit)–Taylor Fritz (amerikai)
selejtezős–selejtezős
Roger Federer (svájci, 3.)–Denis Istomin (üzbég)
Kevin Anderson (dél-afrikai, 5.)–Adrian Mannarino (francia)
Frances Tiafoe (amerikai)–selejtezős
Feliciano López (spanyol)–Jordan Thompson (ausztrál)
Steve Johnson (amerikai, 31.)–Andreas Seppi (olasz)
Grigor Dimitrov (bolgár, 20.)–Janko Tipszarevics (szerb)
Pablo Cuevas (uruguayi)–Dusan Lajovics (szerb)
Jason Kubler (ausztrál)–Thomas Fabbiano (olasz)
John Isner (amerikai, 9.)–Reilly Opelka (amerikai)
Kyle Edmund (brit, 13.)–Tomas Berdych (cseh)
Guillermo García-López (spanyol)–Robin Haase (holland)
Marc Polmans (ausztrál)–Denis Kudla (amerikai)
Diego Schwartzman (argentin, 18.)–selejtezős
Alex de Minaur (ausztrál, 27.)–Pedro Sousa (portugál)
Mirza Basics (bosnyák)–selejtezős
Matthew Ebden (ausztrál)–Jan-Lennard Struff (német)
Rafael Nadal (spanyol, 2.)–James Duckworth (ausztrál)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik