Tenisz: Alexander Zverev szeptember közepén térne vissza

Vágólapra másolva!
2022.07.28. 10:12
null
Alexander Zverev szeptember közepén térne vissza (Fotó: AFP)
Alexander Zverev, a férfi tenisz-világranglista 2. helyezettje szeptember közepén térne vissza a bokasérülését követően – írja az MTI.


A német sportoló szóvivője közölte, Zverev továbbra sem adta fel a reményt, hogy pályára léphet az egy hónap múlva kezdődő amerikai nyílt bajnokságon – amelyen két évvel ezelőtt döntős volt –, de nagyobb esélyt lát arra, hogy szeptember közepén a Davis-kupában tér vissza.

A 25 éves Zverev legutóbb június 3-án játszott mérkőzést, de a francia nyílt bajnokságon (Roland Garros) a Rafael Nadal elleni elődöntőjét kénytelen volt feladni a második szettben bokasérülés miatt. Öt nappal később szalagszakadás miatt megoperálták, és ezen a héten már mankók nélkül sétált.

„Sascha szépen gyógyul, és továbbra is abban reménykedik, hogy ott lehet a US Openen, de még túlságosan korai lenne arról beszélni, hogy képes lesz-e versenyezni New Yorkban, vagy sem” – mondta az olimpiai címvédő Zverev szóvivője.

A német válogatott szeptember 13. és 18. között Hamburgban játszik Franciaországgal, Belgiummal és Ausztráliával a Davis-kupában. A csoportból – akárcsak a további háromból – az első két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe.

„Reálisabbnak tűnik a szeptemberi visszatérés, de igyekszik, hogy ez hamarabb sikerüljön” – mondta a szóvivő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik