Tenisz: A világranglista-24.-től nem szégyen kikapni - Babos

Vágólapra másolva!
2012.06.19. 19:15
Amint arról beszámoltunk, Babos Tímea háromszettes nagy csatában vereséget szenvedett az eastbourne-i tenisztorna első fordulójában a cseh Lucie Safárovától. A 19 éves játékos az összecsapás után szomorúan nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, de mint mondta, a világranglista 24. helyén álló cseh lánytól nem szégyen kikapni.

„A meccslabdánál gyors ritörnt ütöttem, de ellenfelem kockáztatott és bevágott egy nyerő ütést. Annak örülök, hogy hosszú idő után először végre jól játszottam. Egyre jobban megy a játék füvön, bár hozzá kell tenni, hogy csak ezen a héten játszom igazából ezen a borításon, múlt héten Birminghamben inkább hasonlított salakra a talaj, és annyira kikopott, hogy alig volt rajta fűszál.”

„Persze csalódott is vagyok a Safárová elleni vereség miatt, de a világranglista huszonegyedikjétől nem szégyen így kikapni. Wimbledonig még ilyen körülmények között készülök, és reménykedem a jó sorsolásban, bár valami azt súgja, hogy megint nehéz ellenfelet kapok majd. Amikor jól játszom, mindig így van” – mondta Babos a két óra 11 perc alatt 3:6, 6:3, 7:6-ra elveszített mérkőzést követően.

Babosnak nem lesz több mérkőzése Eastbourne-ben, miután társa, a tajvani Hszie Szu-vej – akivel vasárnap tornát nyert Birminghamben – sérülése miatt visszaléptek a páros küzdelmektől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik