Tenisz: a kilencedik döntőben összejött – tornagyőztes a kanadai

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.02.13. 17:54
null
Félix Auger-Aliassime nyolc elvesztett döntő után nyert ATP-tornát (Fotó: AFP)
Félix Auger-Aliassime nyerte meg a rotterdami férfi tenisztornát. A kanadai a vasárnapi fináléban könnyedén legyőzte az első helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipaszt.

 

A 21 éves bajnok – aki az elődöntőben a címvédő orosz Andrej Rubljovot búcsúztatta – pályafutása első trófeáját hódította el, miután az előző nyolc döntőjét elvesztette.

A világranglistán kilencedik, togói felmenőkkel rendelkező Auger-Aliassime-nak egyetlen bréklabdát sem kellett hárítania az 1 óra 16 perces találkozón.

A Szentpéterváron rendezett női tornát a másodikként rangsorolt észt Anett Kontaveit nyerte meg, a vasárnapi döntőben nagy hajrával legyőzte az első helyen kiemelt görög Maria Szakkarit.

A 26 éves bajnok az utolsó szettben 2:5-ről sorozatban öt gémet hozva diadalmaskodott a háromórás meccsen, és pályafutása során – hét elvesztett finálé mellett – a hatodik trófeáját gyűjtötte be.
Kontaveit és Szakkari eddig 13 alkalommal csapott össze, és jelenleg a tallinni teniszező vezet 7–6-ra.

ATP 500-AS TORNA, ROTTERDAM (1 208 315 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Auger-Aliassime (kanadai, 3.)–Cicipasz (görög, 1.) 6:4, 6:2

WTA 500-AS TORNA, SZENTPÉTERVÁR (768 ezer dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Kontaveit (észt, 2.)–Szakkari (görög, 1.) 5:7, 7:6, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik