Tenisz: a címvédő ellen kezd a magyar válogatott a Fed-kupa-döntőn

Vágólapra másolva!
2020.02.17. 15:18
null
Fed-kupa-sorsolás – balról: Juhász Gábor, Mandula Petra, David Haggerty, Gubacsi Zsófia, Kapros Anikó, Szabó Tünde, Billie Jean King, Temesvári Andrea, Szávay Ágnes, Fürjes Balázs és Pelva Gábor (Fotó: Koncz György)
A címvédő francia csapat lesz a magyar női teniszválogatott első ellenfele a Fed-kupa döntőjében, amelyre április 14. és 19. között kerül sor Budapesten.

 

A menetrend
A menetrend

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint Juhász Gábor együttese 15-én a délutáni programban (17 órától) kezd a tavalyi döntőben az ausztrálokat legyőző franciákkal, majd másnap ugyancsak délután csap össze az oroszokkal az A-csoportban.

A Papp László Sportarénában rendezendő 12 csapatos fináléba – amelynek jövőre és 2022-ben is Budapest ad otthont – az amerikai, a fehérorosz, a svájci, az orosz, a német, a belga, a szlovák és a spanyol gárda a kvalifikációból jutott tovább, míg a mieink a rendező jogán, az ausztrálok és a franciák tavalyi döntősként, a csehek pedig szabadkártyával szerepelnek.

A keddtől péntekig tartó csoportkörből a négy csoportgyőztes jut be a szombati elődöntőbe, a párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak.

Az ebben a formában idén bemutatkozó döntő összdíjazása 18 millió dollár, amelyből 12 milliót a játékosok kapnak, hatmillió a szövetségeknek jut.

A FED-KUPA-DÖNTŐ CSOPORTJAI ÉS PROGRAMJA

A-csoport: MAGYARORSZÁG, Franciaország, Oroszország
B-csoport: Ausztrália, Fehéroroszország, Belgium
C-csoport: Egyesült Államok, Spanyolország, Szlovákia
D-csoport: Csehország, Németország, Svájc

ÁPRILIS 14., KEDD
10.30: Csehország–Svájc
17.00: Egyesült Államok–Szlovákia
ÁPRILIS 15., SZERDA
10.30: Ausztrália–Belgium
17.00: MAGYARORSZÁG–Franciaország
ÁPRILIS 16., CSÜTÖRTÖK
10.30: Csehország–Németország, Fehéroroszország–Belgium
17.00: MAGYARORSZÁG–Oroszország, Egyesült Államok–Spanyolország
ÁPRILIS 17., PÉNTEK
10.30: Ausztrália–Fehéroroszország, Németország–Svájc
17.00: Franciaország–Oroszország, Spanyolország–Szlovákia
ÁPRILIS 18., SZOMBAT
10.30: elődöntő, a B és D csoport győztese
17.00: elődöntő, az A és C csoport győztese
ÁPRILIS 19., VASÁRNAP
16.00:
döntő

Szűcs Lajos, Szabó Tünde, David Haggerty és Billie Jean King a sorsoláson (Fotó: Koncz György)
Szűcs Lajos, Szabó Tünde, David Haggerty és Billie Jean King a sorsoláson (Fotó: Koncz György)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik