Tenisz: 28 év után megünnepelné olimpiai győzelmét a Stich, Becker páros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 11:32
Huszonnyolc év elteltével bepótolná az elmaradt közös ünneplést Michael Stich és Boris Becker, akik párosban megnyerték az 1992-es barcelonai olimpia teniszversenyét.
„Biztosan megünnepeljük egy közös ebéddel vagy vacsorával. Boris és én is túlvagyunk már azon, ami a múltban történt. Tudjuk, hogy sokat köszönhetünk a másiknak és a rivalizálásunk inspirálóan is hatott ránk” – mondta Stich.

Arról is beszélt, hogy 1992-ben miért maradt el a közös ünneplés.

„Az olimpia alatt csak az edzéseken és a meccseken találkoztunk. Én a faluban laktam, ő viszont valahol azon kívül. A diadal után valamiért azt éreztem, hogy minél hamarabb haza akarok utazni. Hogy ez hiba volt-e? Mindenképpen. Most már máshogy csinálnám, de akkor ez tűnt helyesnek” – mesélte az 51 éves sportember, hangsúlyozva, hogy végtelenül hálás a barcelonai aranyéremért, amit Becker nélkül soha nem szerezhetett volna meg.

A két wimbledoni bajnok társ volt ugyan párosban, de egyébként nagy riválisnak számítottak.

„Ellenfelek voltunk, aki ugyanabból az országból jönnek. Az az elvárás pedig abszurd volt, hogy éppen azért, mert mind a ketten németek vagyunk, barátoknak kellene lennünk. Mindig jobbak akartunk lenni a másiknál, így önkéntelenül is extrém teljesítményt hoztunk ki egymásból” – fogalmazott Michael Stich.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik