Roland Garros: folytatódik a selejtezős német menetelése

Vágólapra másolva!
2020.10.03. 17:26
Szombaton a francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesében tovább folytatódott a selejtezőből főtáblára került 22 éves német, Daniel Altmaier remeklése: a 16 közé jutásért a 7. helyen kiemelt olasz, Matteo Berrettinit győzte le. Kiesett a kiemeltek közül a 2. fordulóban Balázs Attilát búcsúztató Roberto Bautista Agut, a nőknél pedig búcsúzott a 8. kiemelt fehérorosz Arina Szabalenka, akit a 30. helyen rangsorolt tunéziai Onsz Dzsabur ejtett ki.

Daniel Altmaier neve az idei Roland Garros előtt vélhetően a legvérmesebb teniszrajongóknak sem mondott túl sokat, ám a 22 éves német a párizsi tornán letette a névjegyét, a selejtezőből ugyanis feljutott a főtáblára, ahol egymás után nyeri meg a mérkőzéseit. A világranglista 186. helyén álló Altmaier szombat kora délután például a torna hetedik kiemeltjét, az olasz Matteo Berrettinit búcsúztatta három játszmában, amivel – a selejtezővel együtt immár – sorozatban a 6. mérkőzését nyerte meg az idei tornán.Daniel Altmaier neve az idei Roland Garros előtt vélhetően a legvérmesebb teniszrajongóknak sem mondott túl sokat, ám a 22 éves német a párizsi tornán letette a névjegyét, a selejtezőből ugyanis feljutott a főtáblára, ahol egymás után nyeri meg a mérkőzéseit. A világranglista 186. helyén álló Altmaier szombat kora délután például a torna hetedik kiemeltjét, az olasz Matteo Berrettinit búcsúztatta három játszmában, amivel – a selejtezővel együtt immár – sorozatban a 6. mérkőzését nyerte meg az idei tornán.

A szombat kora délután pályára lépő kiemeltek közül búcsúzott a 2. körben Balázs Attilát legyőző Roberto Bautista Agut, míg a nőknél a fehérorosz Arina Szabalenka szenvedett vereséget a tunéziai Onsz Dzsaburtól, aki az első arab női teniszező a legjobb tizenhat között a Roland Garros történetében.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (35 025 914 euró, salak)
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

FÉRFI EGYES
Cicipasz (görög, 5.)–Bedene (szlovén) 6:1, 6:2, 3:1-nél Bedene feladta
Altmaier (német)–Berrettini (olasz, 7.) 6:2, 7:6 (7–5), 6:4
Carreno (spanyol, 17.)–Bautista Agut (spanyol, 10.) 6:4, 6:3, 5:7, 6:4
Rubljov (orosz, 13.)–K. Anderson (dél-afrikai) 6:3, 6:2, 6:3
Dimitrov (bolgár, 18.)–Carballés (spanyol) 6:1, 6:3-nál Carballés feladta
KORÁBBAN
Fucsovics Márton–Thiago Monteiro (brazil) 7:5, 6:1, 6:3

NŐI EGYES
Kenin (amerikai, 4.)–Bara (román) 6:2, 6:0
Dzsabur (tunéziai, 30.)–Szabalenka (fehérorosz, 8.) 7:6 (9–7), 2:6, 6:3
Cseng Suaj (kínai)–Burel (francia) 7:6 (7–2), 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik