Roland Garros: Federer a 400. GS-meccsét is 3:0-ra nyerte meg

Vágólapra másolva!
2019.05.31. 19:38
null
Roger Federer 37 évesen és 305 naposan 1972 óta a legidősebb férfi nyolcaddöntős a Roland Garroson (Fotók: AFP)
Bejutott a legjobb 16 közé a francia nyílt teniszbajnokságon Roger Federer, aki a párizsi salakpályás Grand Slam-torna harmadik fordulójában a norvég Casper Ruudot győzte le három játszmában.

 

A svájci kiválóság az első fordulóban az olasz Lorenzo Sonegót, a másodikban a német Oscar Ottét győzte le, a harmadik körben pedig pályafutása 400. Grand Slam-mérkőzésén a norvég Casper Ruuddal találkozott, akinek korábban még az édesapjával, Christiannal is versenyzett együtt. A 2009-es bajnok Federer az első két játszmát nem sokkal több mint egy óra játék alatt simán megnyerte (6:3, 6:1), a harmadik szettet viszont brékhátrányból, sőt a rövidítésben játszmalabdát hárítva fordította meg, és végül csodás labdamenet végén, a negyedik meccslabdáját kihasználva fejezte be a meccset (7:6, 10–8).

A találkozó 2 óra 11 percig tartott, csak a harmadik szett több mint egy óráig. Federer 52 nyerőt és 36 ki nem kényszerített hibát ütött a meccsen.

A 37 éves svájci ezt megelőzően 57 különböző nemzetbeli játékost győzött már le, norvégot viszont most először!

Federer a legjobb 16 között az argentin Leonardo Mayerrel játszik, aki először jutott be a nyolcaddöntőbe Párizsban.

Rafael Nadal először veszített játszmát az idei Roland Garroson
Rafael Nadal először veszített játszmát az idei Roland Garroson

Életében először David Goffin játszmát nyert salakon Rafael Nadal ellen, ám kettejük 2 óra 49 perces csatája a címvédő spanyol sikerét hozta. A belga játékos az elveszített első két szett után a harmadikban nagyon pontosan teniszezett, 17 nyerőt és csak négy ki nem kényszerített hibát ütött, és az első bréklabdáinak egyikét kihasználva 4:4-nél elvette Nadal adogatását. A negyedik játszmában azonban Goffin játékában megint a hibák voltak túlsúlyban, így nem tudta még szorosabbá tenni a meccset.

A salakkirály 4–1-re módosította a Goffin elleni mérlegét, és az elmúlt 15 évben 14-edszerre jutott be a Roland Garroson a legjobb 16 közé.

Nadalra a nyolcaddöntőben a Grand Slam-torna főtábláján most először szereplő, Nikoloz Baszilasvili és Richard Gasquet után Corentin Moutet-t is elbúcsúztató argentin Juan Ignacio Lóndero vár.

Nisikori Kei a sokadik ötjátszmás mérkőzését nyerte meg
Nisikori Kei a sokadik ötjátszmás mérkőzését nyerte meg

Korábban sosem fordult még elő Grand Slam-tornán, hogy négy szerb(iai) férfi teniszező is bejutott a harmadik fordulóba: a Novak Djokovics, Dusan Lajovics, Filip Krajinovics, Györe László négyes fogat az idei Roland Garroson történelmet írt, ám utóbbi játékos, a vajdasági Györe a legjobb 16 között már nem lesz ott, mivel óriási csatában, az idei Roland Garros második leghosszabb meccsén (4 óra 26 perc) öt szettben kikapott Nisikori Keitől. Ráadásul úgy, hogy a döntő játszmában Györe dupla brékelőnyben vezetett!

Nem véletlen ugyanakkor, hogy Nisikori fordított, nála jobb százalékos mutatóval ugyanis senki sem büszkélkedik az open érában a döntő játszmában megnyert meccsek tekintetében. A japán teniszező mérlege 131–45 (74.4%) a két vagy három nyert szettig tartó mérkőzéseken, az örökranglista második helyén Novak Djokovics (175–61, 74.2%), a harmadikon John McEnroe (124–45, 73.4%) áll. Nisikori mutatója az ötjátszmás mérkőzéseken 22–6, a Roland Garros döntő szettes meccsein pedig 4–1. A japán teniszező idén a negyedik, sorozatban a hetedik döntő játszmás mérkőzésén győzött.

Nisikori a nyolcaddöntőben a francia Benoit Paire ellen folytatja.

A nőknél a kiemeltek közül búcsúzott a cseh Karolína Plísková (2.), az ukrán Elina Szvitolina (9.), a svájci Belinda Bencic (15.), a belga Elise Mertens (20.) és a spanyol Carla Suárez Navarro (28.) is, míg az amerikai Sloane Stephens (7.) úgy verte meg három játszmában a szlovén Polona Hercogot, hogy már a második szettben is volt négy meccslabdája.

Plísková búcsújával egyébként biztossá vált, hogy a Roland Garros után is a japán Oszaka Naomi vezeti majd a női világranglistát.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (42 661 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Klizan (szlovák)–Pouille (francia, 22.) 7:6 (7–4), 2:6, 6:3, 3:6, 9:7
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Federer (svájci, 3.)–Ruud (norvég) 6:3, 6:1, 7:6 (10–8)
Nadal (spanyol, 2.)–Goffin (belga, 27.) 6:1, 6:3, 4:6, 6:3
Nisikori (japán, 7.)–Györe (szerbiai, 31.) 6:4, 6:7 (6–8), 6:3, 4:6, 8:6
Paire (francia)–Carreno Busta (spanyol) 6:2, 4:6, 7:6 (7–1)-nél Carreno Busta feladta
Mayer (argentin)–Mahut (francia) 3:6, 7:6 (7–3), 6:4, 7:6 (7–3)
Lóndero (argentin)–Moutet (francia) 2:6, 6:3, 6:4, 5:7, 6:4
Cicipasz (görög, 6.)–Krajinovics (szerb) 7:5, 6:3, 5:5-nél sötétedés miatt félbeszakadt
Wawrinka (svájci, 24.)–Dimitrov (bolgár) 7:6 (7–5), 7:6 (7–4)-nél sötétedés miatt félbeszakadt

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Keys (amerikai, 14.)–Hon (ausztrál) 7:5, 5:7, 6:3
Curenko (ukrán, 27.)–Krunics (szerb) 5:7, 7:5, 11:9
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Martic (horvát, 31.)–Plísková (cseh, 2.) 6:3, 6:3
Vondrousová (cseh)–Suárez Navarro (spanyol, 28.) 6:4, 6:4
Sevastova (lett, 12.)–Mertens (belga, 20.) 6:7 (3–7), 6:4, 11:9
Muguruza (spanyol, 19.)–Szvitolina (ukrán, 9.) 6:3, 6:3
Kanepi (észt)–Kugyermetova (orosz) 4:6, 6:3, 6:0
Vekic (horvát, 23.)–Bencic (svájci, 15.) 6:4, 6:1
Stephens (amerikai, 7.)–Hercog (szlovén) 6:3, 5:7, 6:4
Konta (brit, 26.)–Kuzmová (szlovák) 6:2, 6:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik