Roland Garros: létrejött a Nadal-Djokovics álomnegyeddöntő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.01. 19:20
null
Roger Federer ma nem adott esélyt Gaël Monfilsnak (Fotó: Action Images)
Két korábbi világelső, a svájci Roger Federer és a spanyol Rafael Nadal is négy szettben harcolta ki a negyeddöntőbe kerülést a Francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének nyolcaddöntőjében. Előbbi a hazai Gaël Monfilst fektette két vállra, és honfitársával, Stanislas Wawrinkával csap össze a nyolc között, utóbbi az amerikai Jack Sockot győzte le, és várja a világelső szerb Novak Djokovics elleni álomnegyeddöntőt.

 

Érdekesség, hogy kettejük előző meccsét egyaránt a francia nyerte meg, Federer a Davis-kupa fináléjában és a monte-carlói viadalon sem nyert szettet Monfils ellen.

SZAVAZÁS

Ki nyeri a Roland Garros férfi egyesét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A felek 1:1-es szettállásról folytatták a tegnap megkezdett, majd sötétedés miatt félbeszakított meccsüket, a francia pedig rögvest a rajtnál beragadt. Federer a sikeres fogadójáték után brékelőnyét megőrizve megnyerte a harmadik játszmát (6:4), a negyedik elején pedig újabb villámbrék után megtörte a Monfils ellenállását (6:1).

Federer ellenfele a következő körben honfitársa, Stanislas Wawrinka lesz. A volt világelsőhöz hasonlóan a 2013-as döntős spanyol David Ferrer is biztosította a helyét a legjobb nyolc között, ő a US Open-győztes horvát Marin Cilicet győzte le három felvonásban.

Ferrer az idei salakszezonban még veretlen (Rómában meccs nélkül jutott tovább ellene a belga David Goffin) brit Andy Murrayvel csap össze a negyeddöntőben, miután utóbbi négy felvonásban két vállra fektette a hazai Jérémy Chardyt.

A Roland Garros kilencszeres győztese, Rafael Nadal a harmadik negyedbeli megingását maga mögött hagyva legyőzte az amerikai Jack Sockot. Ellenfele a világelső szerb Novak Djokovics lesz, aki az első játék elvesztése után sorozatban kilencet nyert meg Richard Gasquet ellen, majd a fölényét végig megtartva simán jutott a nyolc közé.

Rafael Nadal a világelső Novak Djokoviccsal csap össze a nyolc között (Fotó: Action Images)
Rafael Nadal a világelső Novak Djokoviccsal csap össze a nyolc között (Fotó: Action Images)

 

NŐI EGYES


A Francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének nyolcaddöntőjében ért véget a torna az orosz Marija Sarapova számára, miután két szettben kikapott a cseh Lucie Safárovától.

Kiesett a címvédő Marija Sarapova
Kiesett a címvédő Marija Sarapova

A legutóbbi három döntőben érdekelt, a 2012-es és 2014-es viadalt megnyerő Sarapova eddigi öt fellépéséből csak egyszer, még a legelsőn kapott ki Safárovától, ezúttal azonban már mindjárt a meccs elején brékhátrányba került (1:3). Innen még egyenlített (3:3), és miután ezt követően egyikük sem rontott már adogatóként, jöhetett a rövidítés. Ekkor viszont öt szettlabdához jutott a cseh játékos, és a harmadikkal már élt is (7:6).

A második felvonás elején ráadásul Safárová villámgyorsan ellépett 3:0-ra, eldőlni látszott a mérkőzés. A korábbi világelső orosz játékos azonban nem adta fel, és egyenlített (3:3), 5:4-es hátrányánál azonban ellenfele két meccslabdájából a másodikat már értékesítette (6:4).

Érdekesség, hogy a tavalyi döntős román Simona Halep már a második körben kiesett, így a 2014-es finálé egyik résztvevője sem jutott be a legjobb nyolc közé. Safárová ellenfele a negyeddöntőben a spanyol Garbine Muguruza lesz, aki két játszmában győzte le az olasz Flavia Pennettát.

A világelső Serena Williams sorozatban a harmadik meccsén veszítette el az első szettet, de ahogyan a német Anna-Lena Friedsam és a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen, úgy honfitársa, a szintén amerikai Sloane Stephens ellen is sikerült fordítania. Ellenfele a nyolc között a német Julia Görgest kiejtő olasz Sara Errani lesz.

A negyedik kiemelt Petra Kvitová az első szettet még simán megnyerte a svájci Bacsinszky Tímea ellen, de a következő két játszma a magyar származású riválisáé lett, így Sarapova után újabb előkelően rangsorolt hölgy búcsúzott.

JUNIOROK

Még vasárnapi eredmény, hogy az ötödik helyen kiemelt Gálfi Dalma a junior lányok mezőnyének első fordulójában játékot sem vesztett a kínai Cseng Vu-suanggal szemben, Stollár Fanny pedig ma az elveszített első szett után fordított az olasz Beatrice Torelli ellen. A két magyar fiatal alkotta harmadik kiemelt páros a Jevgenyija Levasova, Tamara Zidansek orosz, szlovén kettős ellen kezdte meg a szereplését, és esélyhez méltón, két szettben nyert.

A fiúknál Valkusz Máté is sikerrel kezdett, a szerb Miomir Kecsmanovics ellen döntő szettben diadalmaskodott. A 16 éves játékos érdekelt volna ma még párosban is, a német Tim Sandkaulennel alkotott duójuk szuper tie-breakben legyőzte a nyolcadik kiemelt Djurabeck Karimov, Manuel Pena López üzbég, argentin kettőst.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (26 928 600 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Gasquet (francia, 20.) 6:1, 6:2, 6:3
Nadal (spanyol, 6.)–Sock (amerikai) 6:3, 6:1, 5:7, 6:2
Murray (brit, 3.)–Chardy (francia) 6:4, 3:6, 6:3, 6:2
Ferrer (spanyol, 7.)–Cilic (horvát, 9.) 6:2, 6:2, 6:4
Federer (svájci, 2.)–Monfils (francia, 13.) 6:3, 4:6, 6:4, 6:1

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Djokovics (szerb, 1.)–Nadal (spanyol, 6.)
Murray (brit, 3.)–Ferrer (spanyol, 7.)
Nisikori (japán, 5.)–Tsonga (francia, 14.)
Wawrinka (svájci, 8.)–Federer (svájci, 2.)

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 1.)–Stephens (amerikai) 1:6, 7:5, 6:3
Errani (olasz, 17.)–Görges (német) 6:2, 6:2
Van Uytvanck (belga)–Mitu (román) 6:1, 6:3
Muguruza (spanyol, 21.)–Pennetta (olasz, 28.) 6:3, 6:4
Safárová (cseh, 13.)–Sarapova (orosz, 2.) 7:6, 6:4
Bacsinszky (svájci)–Kvitová (cseh, 4.) 2:6, 6:0, 6:3

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
S. Williams (amerikai, 1.)–Errani (olasz, 17.)
Bacsinszky (svájci, 23.)–Van Uytvanck (belga)
Ivanovics (szerb, 7.)–Szvitolina (ukrán, 19.)
Muguruza (spanyol, 21.)–Safárová (cseh, 13.)

JUNIOR, LÁNY EGYES, 1. FORDULÓ
Gálfi (magyar, 5.)–Cseng Vu-suang (kínai) 6:0, 6:0
Stollár (magyar)–Beatrice Torelli 2:6, 6:3, 6:0

JUNIOR, LÁNY PÁROS, 1. FORDULÓ
Gálfi, Stollár (magyar, 3.)–Levasova, Zidansek (orosz, szlovén) 7:5, 6:3

JUNIOR, FIÚ EGYES, 1. FORDULÓ
Valkusz (magyar)–Kecsmanovics (szerb) 6:3, 3:6, 6:1

JUNIOR, FIÚ PÁROS, 1. FORDULÓ
Valkusz, Sandkaulen (magyar, német)–Karimov, Pena López (üzbég, argentin, 8.) 7:6, 4:6, 10–5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik