Nem semmi: Davigyenko leküzdötte Nadalt

Vágólapra másolva!
2010.01.09. 19:39
null
Davigyenko nadali erényeket csillogtatva győzte le – Nadalt (fotó: Reuters)
Címkék
Nyikolaj Davigyenko nyerte meg az év első rangos férfi tenisztornáját a katari Dohában, miután többször is szinte kilátástalan helyzetből állt talpra, és három játszmában legyőzte Rafael Nadalt.

Miután Nyikolaj Davigyenko az elődöntőben két játszmában legyőzte a világelső Roger Federert 6:4, 6:4-re, arra lehetett számítani, hogy az orosz Rafael Nadallal is hatalmas csatát fog vívni a dohai fináléban.

Ehhez képest az első játszmában szinte hozzá sem tudott szólni a játszma alakulásához. Nadal hihetetlenül dominált, és 6:0-ra lemosta ellenfelét. Az első három gémben ugyan a spanyolnak nagy erőfeszítésébe került megnyugtató előnyt szerezni, de a folytatásban szinte pillanatok alatt behúzta a szettet.

Davigyenko majd’ egyórányi játék után tudott először játékot nyerni, ezt követően pedig megváltozott a mérkőzés képe. Davigyenko mind jobban megtalálta az ütőtávot, és remek elütésekkel operált, brékelte is a második kiemeltet, ám 5:4-nél nem tudta befejezni a játszmát.

Nadal szinte reménytelen helyzetből szerzett bréklabdát – Davigyenko a hálóba püfölt egy ziccernek tűnő ütést –, az orosz pedig mintha nem bírta volna elviselni a hatalmas nyomást, no, és azt, hogy ellenfele szinte mindenhova odaért.

6:5-nél már Nadal fogadhatott a mérkőzésért, ám Davigyenko nem hibázott, így következett a rövidítés. Ott a kopasz játékos 4–1-es előnyre tett szert, Nadal viszont ismét visszajött, 6–6-nál pedig meccslabdához is jutott.

Fordulatban azonban nem volt hiány, Davigyenko hárította a lehetőséget, majd hamarosan még egyet, és 10–8-cal kiegyenlített.

A döntő szettben ismét Nadal kezdett jobban, 3:1-nél akár három játékkal is elhúzhatott volna, ám Davigyenko négy labdát nyert zsinórban, így nemcsak hárította a bréklabdát, de a gémet is megnyerte.

A folytatásban pedig szinte az történt, mint az első játszmában, csak ellenkező előjellel: Davigyenko egyszerűen uralta a pályát, és – ami nem volt jellemző rá korábban – döntő helyzetekben sem hibázott, így nyert 0:6, 7:6, 6:4-re.

Az elmúlt év záró tornája, az ATP-világbajnokság után Davigyenko a 2010-es esztendő első nagy férfi teniszeseményén sem talált legyőzőre, miközben Rafael Nadalt és Roger Federert is legyőzte.

ATP 250-ES TORNA, QATAR EXXONMOBIL OPEN, DOHA (1 024 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Davigyenko (orosz, 3.)–Nadal (spanyol, 2.) 0:6, 7:6 (10–8), 6:4

 

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
8 perce

A Pjunik vezetőedzője nem az elmaradt kiállítással foglalkozott, gratulált az ETO-nak

Európa-konferencialiga
12 perce

Osimhen rekordösszegért igazolt a török bajnok Galatasarayhoz

Minden más foci
18 perce

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

Úszás
23 perce

„Nekünk voltak helyzeteink, a Paks jutott tovább” – a Maribor vezetőedzője a kiesés után

Európa-konferencialiga
49 perce

Megvan, melyik klub mentheti ki Garnachót Manchesterből – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
50 perce

Hosnyánszky Madarashoz hasonlította – Nagy Ákos megtisztelőnek tartja

Vízilabda
51 perce

Golomán György: Bízom magunkban, hiszek a sikerben

Kosárlabda
52 perce
Ezek is érdekelhetik