Nadal: Már majdnem a régi vagyok!

Vágólapra másolva!
2010.04.12. 18:52
null
Nadal úgy érzi, már Indian Wellsben és Miamiban is jól ment neki a játék (fotó: Action Images)
Rafael Nadal, a korábbi világelső spanyol teniszező úgy érzi, kezdi visszanyerni formáját, és sorozatban hatodik sikerére tör Monte-Carlóban.

Az elmúlt közel egy év nem tartozik Rafael Nadal sikeres időszakai közé. A korábbi világelső jelenleg harmadik a világranglistán, de 11 hónapja nem nyert tornát, igaz, ebben rendre kiújuló térdsérülése is akadályozta.

A spanyol versenyző azonban úgy érzi, közelít a legjobb formájához.

„Jól játszottam az idei tornákon, de igaz, hogy egyszer sem nyertem. Például Indian Wellsben nagyon jól ment a játék az elődöntőt leszámítva, és ugyanez elmondható Miamiról is. Most pedig már majdnem a régi vagyok!"

„Az előző év második felében nem voltak rossz eredményeim, Sanghaiban döntőt játszottam, de voltak elődöntőim, negyeddöntőim. Azonban egy nagy torna megnyeréséhez nem voltam elég jó – emlékezett vissza a 2009-es évre Nadal.

A spanyol teniszező utoljára 2009 májusában, Rómában nyert tornát, de most az egyik kedvenc versenye következik: Monte-Carlóban ugyanis rekordot jelentő hatodik győzelmére készül. Nadal első ellenfele a második körben az argentin Eduardo Schwank vagy a holland Thiemo de Bakker lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik