Nadal a még hiányzó egyetlen nagy trófeára hajt

Vágólapra másolva!
2010.08.30. 14:12
null
Nadal 2008-hoz hasonlóan ismét a Roland Garros és Wimbledon megnyerését követően várja az US Opent (Fotó: Action Images)
A nyolcszoros Grand Slam-győztes Rafael Nadal világelsőként vág neki az US Opennek azzal a nem titkolt céllal, hogy életében először nyerjen Flushing Meadowsban, és teljessé tegye Grand Slam-trófea-gyűjteményét.

Újra próbálkozik. Immár nyolcadszor indul New Yorkban, de talán most a legnagyobb eséllyel. Rafael Nadalról van szó, akinek talán ezúttal tényleg jó esélye van arra, hogy megszerezze a gyűjteményéből egyedüliként hiányzó Grand Slam-trófeát, a US Openét.

VILÁGRANGLISTAPONTOK (FÉRFIAK)
Győztes 2000
Döntő 1200
Elődöntő 720
Negyeddöntő 360
Nyolcaddöntő 180
3. forduló 90
2. forduló 45
1. forduló 10

Bár a spanyolnak 24 évesen, nyolc GS-győzelemmel a zsebében nem lehet sok hiányérzete eddigi pályafutásával kapcsolatban. Mégis hiába nyeri sorra például a Roland Garrosokat (eddig ötnél tart), az évek múlásával egyre jobban bánthatta, hogy az egyik helyszínen, New Yorkban nemhogy győznie, döntőbe jutnia sem sikerült soha.

Hiszen a teniszben az igazi hősök azok, akik képesek rá, hogy a világ négy különböző pontján, négy különböző borításon rendezett Grand Slam-tornák közül mindegyiken győzni tudnak legalább egyszer. Eddig a férfiak közül hat legendának sikerült ez a bravúr. Fred Perry, Don Budge, Rod Laver, Roy Emerson, Andre Agassi és Roger Federer is bizonyította korábban sokoldalúságát, hogy borítástól függetlenül képes maga mögé utasítani az egész mezőnyt. Nadalnak megvan az esélye arra, hogy ő legyen a hetedik.

Nadal esetében korai arról beszélni, hogy a US Open a mumusa lenne, hiszen az utóbbi években gyakorlatilag mindig hátráltatta valami a torna előtt, leggyakrabban a térde, amellyel rengeteget bajlódik pályafutása során.

 PÉNZDÍJAK (AMERIKAI DOLLÁRBAN)
Győztes 1.700.000
Döntő 850.000
Elődöntő 400.000
Negyeddöntő 200.000
Nyolcaddöntő 100.000
3. forduló 50.000
2. forduló 31.000
1. forduló 19.000

2008-ban volt talán a legnagyobb esélye arra, hogy New York győztesévé avassák, hiszen Roger Federer romokban volt, miután kikapott tőle a Roland Garros és Wimbledon fináléjában is. Azonban akkor Nadal egyértelműen túlhajszolta magát, nagyon keveset pihent, Wimbledon után két héttel már Kanadában indult versenyen, majd a pekingi olimpiai fellépést is vállalta, így nem csoda, hogy a US Open elődöntőjében elvérzett Andy Murrayvel szemben.     

Aztán tavaly térdsérülése után még korántsem volt százszázalékos állapotban, úgyhogy a későbbi győztes, Juan Martín del Potro sima három szettben legyőzte az elődöntőben.

Azt nem állíthatjuk, hogy ezúttal ő a legnagyobb esélyes, de mindenképpen jobb állapotban vág neki a tornának, mint a korábbi években.

A Wimbledon után több mint egy hónapot kihagyott, bár a felvezető versenyeken nem volt meggyőző – Torontóban elődöntőig, Cincinnatiben negyeddöntőig jutott –, ebből az ő esetében nem szabad következtetni, ugyanis Federerhez hasonlóan igazi Grand Slam-specialista.

AKIK MEGÁLLÍTHATJÁK NADALT – AZ ESÉLYESEK

 AZ ELMÚLT TÍZ ÉV GYŐZTESEI
2000 Marat Szafin (orosz)
2001 Lleyton Hewitt (ausztrál)
2002 Pete Sampras (amerikai)
2003 Andy Roddick (amerikai)
2004 Roger Federer (svájci)
2005 Roger Federer
2006 Roger Federer
2007 Roger Federer
2008 Roger Federer
2009 Juan Martín del Potro (argentin)

Roger Federer (2. a világranglistán)

Az utóbbi hat évben nem rendeztek US Open-finálét a svájci nélkül, azonban tavaly Del Potro legyőzte, így létfontosságú számára, hogy visszaülhessen elveszített trónjára. A Roland Garroson és Wimbledonban is a negyeddöntő jelentette neki a végállomást, ezúttal azonban a felkészülési tornák alapján elmondható, hogy a nyár elején mutatottnál jobb formában van.

Novak Djokovics (3. a világranglistán)

A még mindig csak huszonhárom éves szerbnek az utóbbi időben nem sikerül nagyot alkotnia a major tornákon. Bár állandóan ott van a világranglista második-harmadik helyén, 2008-as Australian Open-győzelme óta egyszer sem sikerült döntőbe jutnia Grand Slam-viadalon. 

Andy Murray

A világranglista-4. brit egyik kedvenc helyszíne Flushing Meadows, hiszen ott játszhatta élete első Grand Slam-fináléját 2008-ban. A legnagyobb tornákon azóta sem sikerült győznie, ami egyre görcsösebbé teheti, figyelembe véve, hogy Federer és Nadal mellett már Djokovicsnak és Del Potrónak is van GS-trófeája.

AKIK MEGLEPETÉST SZEREZHETNEK

SZAVAZÁS

Ön szerint sikerül-e megnyernie Rafael Nadalnak az US Opent?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

David Nalbandian

Sokadvirágzását éli az argentin kiválóság. Persze ha tehetné, folyamatosan ott lenne a legjobbak között, azonban az utóbbi években állandóan valamilyen sérülés hátráltatta. Négy hónap kihagyás után augusztusban tornagyőzelemmel és kilencmérkőzéses győzelmi sorozattal tért vissza.

Mardy Fish

A még mindig csak 28 éves amerikai teniszezőt sokáig sérülések hátráltatták, a top százon kívülre került, azonban júliusra teljesen felépült. És ha már egészséges volt, elképesztő sorozatba kezdett: első két tornáját, Newportban és Atlantában megnyerte, majd Cincinnatiben is a döntőig menetelt, ahol csak Roger Federer tudta megállítani háromszettes csatában.

 US OPEN, FLUSHING MEADOWS, KEMÉNY PÁLYA
(22.668.000 dollár összdíjazás)
EGYES, 1. FORDULÓ
Nadal (spanyol, 1.)–Gabasvili (orosz)
M. González (argentin)–Isztomin (üzbég)
Simon (francia)–Young (amerikai, szk.)
Kamke (német)–Kohlschreiber (német, 29.)
F. López (spanyol, 23.)–Giraldo (kolumbiai)
Schüttler (német)–Paire (francia, sel.)
Sztahovszkij (ukrán)–Luczak (ausztrál)
Harrison (amerikai, sel.)–Ljubicic (horvát, 15.)
Ferrer (spanyol, 10.)–Dolgopolov (ukrán)
Be. Becker (német)–Brands (német)
Nieminen (finn)–Gimeno-Traver (spanyol)
Chardy (francia)–Gulbis (lett, 24.)
Nalbandian (argentin, 31.)–De Voest (dél-afrikai, sel.)
Serra (francia)–F. Mayer (német)
Riba (spanyol)–Mannarino (francia, sel.)
Fognini (olasz)–Verdasco (spanyol, 8.)
 
A. Murray (brit, 4.)–Lacko (szlovák)
Ramírez Hidalgo (spanyol)–D. Brown (jamaicai)
Chela (argentin)–Lu Jen-hszün (tajvani)
Kukuskin (kazah)–Wawrinka (svájci, 25.)
Querrey (amerikai, 20.)–Klahn (amerikai, szk.)
Granollers (spanyol)–Seppi (olasz)
García-López (spanyol)–Kubot (lengyel)
Starace (olasz)–Almagro (spanyol, 14.)
Juzsnij (orosz, 12.)–Golubjov (kazah) 
Sela (izraeli)–X. Malisse (belga)
Sock (amerikai, szk.)–Chiudinelli (svájci)
Gil (portugál)–Isner (amerikai, 18.)
Stepánek (cseh, 28.)–Benneteau (francia)
Robredo (spanyol)–Rosol (cseh, sel.)
Hanescu (román)–Berlocq (argentin)
Llodra (francia)–Berdych (cseh, 7.)
 
Davigyenko (orosz, 6.)–Russell (amerikai)
Greul (német)–Gasquet (francia)
K. Anderson (dél-afrikai)–Devvarman (indiai)
Smyczek (amerikai)–Bellucci (brazil, 26.)
Monfils (francia, 16.)–Kendrick (amerikai, sel.)
Andrejev (orosz)–Zeballos (argentin)
Tipszarevics (szerb)–O. Rochus (belga)
Robert (francia)–Roddick (amerikai, 9.)
Bagdatisz (ciprusi, 16.)–Clément (francia)
Schwank (argentin)–Ginepri (amerikai)
Cuevas (uruguayi)–Silva (brazil)
Hájek (cseh)–Fish (amerikai, 19.)
Mónaco (argentin, 30.)–Polansky (kanadai, sel.)
Vliegen (belga)–Blake (amerikai, szk.)
Petzschner (német)–Lojda (cseh, sel.)
Troicki (szerb)–N. Djokovics (szerb, 3.)
 
Söderling (svéd, 5.)–Haider-Maurer (osztrák, sel.)
Dent (amerikai)–Falla (kolumbiai)
De Bakker (holland)–Gicquel (francia, sel.)
Dodig (horvát, sel.)–F. González (chilei, 27.)
Montanés (spanyol, 21.)–Przysiezny (lengyel)
Ball (ausztrál, szk.)–Raonic (kanadai, sel.)
Nisikori (japán, sel.)–Koroljov (kazah)
Marcsenko (ukrán)–Cilic (horvát, 11.)
Melzer (osztrák, 13.)–Turszunov (orosz)
Berankis (litván, sel.)–Sweeting (amerikai, szk.)
Phau (német)–Mello (brazil)
Klizan (szlovák, sel.)–Ferrero (spanyol, 22.)
Hewitt (ausztrál, 32.)–Mathieu (francia)
L. Mayer (argentin)–Rufin (francia, szk.)
Berrer (német)–A. Beck (német)
Dabul (argentin)–Federer (svájci, 2.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik