Mahut és Isner 59:59-nél hagyta abba, folyt. köv.

Vágólapra másolva!
2010.06.23. 22:30
Történelmi mérkőzést játszott egymással a wimbledoni Grand Slam-torna férfi egyeseinek első fordulójában a 28 éves Nicolas Mahut és a 23. helyen kiemelt, 25 éves amerikai John Isner, és még mindig nem értek a végére.  

Isner 98 ásznál tart, a csütörtökre pedig rápihen (Fotó: Action Images)
Isner 98 ásznál tart, a csütörtökre pedig rápihen (Fotó: Action Images)
Isner 98 ásznál tart, a csütörtökre pedig rápihen (Fotó: Action Images)
Isner 98 ásznál tart, a csütörtökre pedig rápihen (Fotó: Action Images)
Isner 98 ásznál tart, a csütörtökre pedig rápihen (Fotó: Action Images)

A találkozó még kedden vette kezdetét, de 2–2-es szettállásnál sötétedés miatt félbeszakadt, így a döntés szerdára maradt – a várakozások szerint… A két játékos elképesztő csatát vívott egymással, és mivel nem bírták felülmúlni egymást, 59:59-es állásnál a mérkőzésvezetőnek ismét be kellett szüntetnie az összecsapást. Mahut és Isner találkozója így természetesen bekerül a sportág történelemkönyvébe...

MAHUT ÉS A „SZÁNTÁS”
Mondjuk Mahut már szokhatta a „szántást”: a selejtező első fordulójában még elég volt neki két sima szett a továbbjutáshoz a kanadai Frank Danceviccel szemben, ám a második fordulóban úgy nyerte meg a találkozót, hogy a harmadik szettben 24:22-re megverte a brit Alex Bogdanovicot. A főtáblát érő találkozón viszont már öt játszma kellett az osztrák Stefan Koubek búcsúztatásához.

Az első szettet 32, a másodikat 29 perc alatt „tolták" le a felek, vajon ki és mekkora összegben mert volna fogadást tenni akkor arra, ami a valóságban utána következett.

Még a harmadik szett 49 perce sem sejtetett sokat, a negyedik játszma 64 perce is csupán annyit, hogy a döntést elnapolják a felek. Utóbbi játszma azonban már csak a rövidítésben dőlt el, enyhe célzással az erőviszonyok akkor már igencsak kiegyenlítetteknek tűntek.

A két teniszező korábban egyetlen alkalommal találkozott egymással: 2008-ban a Queen's Clubban a 32 között Mahut simán, két szettben nyert. Az idei év azonban eddig Isnernek sikerült jobban: 23/14-es győzelmi/vereség mutatóval érkezett Wimbledonba – benne egy aucklandi ATP-tornagyőzelemmel –, míg a tíz éve profiskodó Mahut a visszafogott 2/2-vel állt oda a füves szentélybe.

Nos, nézzük, hogy a találkozó többek között milyen fantasztikus rekordokat adott át a múltnak...

Ezt megelőzően a horvátok kiválósága, Ivo Karlovic ütötte a legtöbb ászt, szám szerint 78-at, méghozzá a csehek elleni Davis-kupa-mérkőzésen, 2009 szeptemberében. A szerdai zárásnál Isner 98-nál, Mahut 94-nél jár...

A leghosszabb mérkőzést két francia, Fabrice Santoro és Arnaud Clément vívta egymással: a 2004-es Roland Garroson hat órán és 33 percen keresztül voltak fent egymás ellen a pályán. Hőseink csak ma voltak 7:06 percet töltöttek a pályán, a keddivel együtt pedig már tíz órát. És hangsúlyozzuk még egyszer: nincs vége!

Grand Slam-mérkőzésen ezt megelőzően 112 gém volt a legtöbb, Pancho González és Charlie Pasarell találkáján, ami azért maradhatott meg emlékként az utókorra, mert tulajdonképpen amiatt vezették be a tie breaket. Vajon milyen szabályt találnak majd ki a 163-nál, és ki tudja, mennyi maradt bennük még?

Egy szetten belül a legtöbb gémet 2007-ben játszották, a Sa, Melo–Hanley, Ulyett párosmérkőzés döntő szettje 28:26 lett.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (13 725 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Mahut (francia)–Isner (amerikai, 23.) 4:6, 6:3, 7:6, 6:7, 59:59
De Bakker (holland)–Giraldo (kolumbiai) 6:7, 6:4, 6:3, 5:7, 16:14
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Hantuchová (szlovák, 24.)–King (amerikai) 6:7, 7:6, 6:3
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ
Rybariková, Zakopalová (szlovák, cseh)–Czink Melinda, Parra Santonja (magyar, spanyol) 6:3, 7:6
Szávay, Georges (magyar, német)–Cavaday, Smith (brit) 4:6, 6:4, 6:1 

 

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (13 725 000 font, fű)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Clijsters (belga, 8.)–Sprem (horvát) 6:3, 6:2
Kirilenko (orosz, 27.)–Perry (amerikai) 6:1, 6:4
Henin (belga, 17.)–Barrois (német) 6:3, 7:5
Petrova (orosz, 12.)–Csan Jung-csan (tajvani) 6:3, 6:4
Wickmayer (belga, 15.)–Flipkens (belga) 7:6, 7:4
Zvonarjova (orosz, 21.)–Hlavacková (cseh) 6:1, 6:4
A. Bondarenko (ukrán, 28.)–Lepchenko (amerikai) 4:6, 6:4, 6:3
Jankovics (szerb, 4.)–Wozniak (kanadai) 4:6, 6:2, 6:4
Pironkova (bolgár)–Dusevina (orosz) 6:3, 6:4
Kulikova (orosz)–Svedova (kazah, 30.) 6:2, 6:4
Arn (magyar)–Molik (ausztrál) 7:5, 6:4
Bartoli (francia, 11.)–Martic (horvát) Martic feladta
Kerber (német)–Peer (izraeli, 13.) 3:6, 6:3, 6:4
Groth (ausztrál)–Oudin (amerikai, 33.) 6:4, 6:3
Klejbanova (orosz, 26.)–Kudrjavceva (orosz) 6:4, 6:2
V. Williams (amerikai, 2.)–Makarova (orosz) 6:0, 6:4
A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Clijsters (belga, 8.)–Kirilenko (orosz, 27.)
Henin (belga, 17.)–Petrova (orosz, 12.)
Wickmayer (belga, 15.)–Zvonarjova (orosz, 21.)
A. Bondarenko (ukrán, 28.)–Jankovics (szerb, 4.)
Pironkova (bolgár)–Kulikova (orosz)
Arn (magyar)–Bartoli (francia, 11.)
Kerber (német)–Groth (ausztrál)
Klejbanova (orosz, 26.)–V. Williams (amerikai, 2.)
ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (13 725 000 font, fű) 
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Federer (svájci, 1.)–Bozoljac (szerb) 6:3, 6:7, 6:4, 7:6
Clément (francia)–Luczak (ausztrál) 6:7, 6:3, 6:3, 6:4
F. López (spanyol, 22.)–Berankis (litván) 7:5, 4:6, 6:3, 6:4
Melzer (osztrák, 16.)–Troicki (szerb) 6:7, 4:6, 6:3, 7:6, 6:3
Berdych (cseh, 12.)–Becker (német) 7:5, 6:3, 6:4
Isztomin (üzbég)–Schüttler (német) 6:3, 7:6, 4:6, 4:6, 6:1
Hanescu (román, 31.)–Ilhan (török) 6:4, 6:4, 3:6, 6:3
Brands (német)–Davigyenko (orosz, 7.) 1:6, 7:6, 7:6, 6:1
Djokovics (szerb, 3.)–Dent (amerikai) 7:6, 6:1, 6:4
Montanés (spanyol, 28.)–Evans (amerikai) 3:6, 6:3, 6:7, 6:1, 6:4
Monfils (francia, 21.)–K. Beck (szlovák) 6:4, 6:4, 6:7, 6:4
Hewitt (ausztrál, 15.)–Koroljov (kazah) 6:4, 6:4, 3:0-nál Koroljov feladta
F. Mayer (német)–Fish (amerikai) 6:7, 6:3, 6:4, 6:4
Lu Jen-hszün (tajvani)–Przysiezny (lengyel) 6:4, 7:6, 6:3
Kohlschreiber (német, 29.)–Gabasvili (orosz) 7:6, 5:7, 2:6, 7:6, 9:7
Roddick (amerikai, 5.)–Llodra (francia) 4:6, 6:4, 6:1, 7:6
A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Federer (svájci, 1.)–Clément (francia)
F. López (spanyol, 22.)–Melzer (osztrák, 16.)
Berdych (cseh, 12.)–Isztomin (üzbég)
Hanescu (román, 31.)–Brands (német)
Djokovics (szerb, 3.)–Montanés (spanyol, 28.)
Monfils (francia, 21.)–Hewitt (ausztrál, 15.)
F. Mayer (német)–Lu Jen-hszün (tajvani)
Kohlschreiber (német, 29.)–Roddick (amerikai, 5.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik