Koronavírus: ellentétes Nadal és Djokovics álláspontja a védőoltással kapcsolatban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.08. 17:35
null
A szerb kiválóság a napokban úgy fogalmazott, hogy ellenzi az oltás bevezetését (Fotó: AFP)
A férfi teniszezők világranglistáját vezető Novak Djokovicsnak és a rangsorban második – korábbi listavezető – Rafael Nadalnak ellentétes az álláspontja a koronavírus-járvány leküzdése miatt nagy reményekkel várt védőoltással kapcsolatban.

 

A szerb kiválóság a napokban úgy fogalmazott, hogy ellenzi az oltás bevezetését, még akkor is, ha az utazások miatt az kötelezővé válik. Később ezen annyit finomított, hogy nyitottnak mondta magát véleménye megváltoztatására.

Ezzel szemben a spanyol teniszező határozottan kifejtette: miután a teniszben is újraindulhat majd az élet, minden játékosnak be kell tartania a szabályokat, még Djokovicsnak is. Hozzátette, valóban senkit nem kényszeríthetnek arra, hogy oltassa be magát, amennyiben viszont ez lesz a feltétele az utazásnak és a pályára lépésnek, akkor a játékosoknak ezt el kell fogadniuk, ha játszani akarnak.

„Ha az ATP vagy a nemzetközi szövetség kötelez minket arra, hogy a teniszezés érdekében oltassuk be magunkat, akkor ezt meg kell tennünk. Ebben az esetben még Djokovicsnak is meg kell kapnia a vakcinát, ha a legmagasabb szinten akar teniszezni” – mondta Nadal.

A koronavírus elleni védőoltás és a vírus okozta betegségre szolgáló gyógyszer egyelőre csupán fejlesztés alatt van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik