Gyász: elhunyt Bob Brett, az ausztrálok legendás teniszedzője

Vágólapra másolva!
2021.01.05. 10:37
null
Bob Brett 1988-ban (Fotó: Getty Images)
Hatvanhét évesen elhunyt Bob Brett, legendás ausztrál edző, aki olyan teniszezőkkel dolgozott karrierje során, mint Boris Becker, Mats Wilander vagy Goran Ivanisevic – írta a Magyar Távirati Iroda.

Az MTI azt írja, a férfi versenyeket szervező ATP beszámolója szerint a sportágban 46 évig tevékenykedő szakember halálát rákos megbetegedés okozta.

Brett tavaly elnyerte a Tim Gulliksonról elnevezett díjat, amelyet azok az edzők kaphatnak meg, akik karrierjük során a játékosoknak és a trénereknek is példát mutattak, inspirálták őket a játék fejlődése érdekében.

A távirati iroda felidézte, legnagyobb sikereit edzőként Boris Beckerrel érte el. A felkészítéséért 1987 novembere és 1991 februárja között felelt, ebben az időszakban a német teniszező 18 tornán diadalmaskodott, az 1989-es pedig pályafutása legjobb éve volt egy wimbledoni és egy US Open-sikerrel. Közös munkájuk legvégén Becker az Australian Openen is diadalmaskodott, majd világelső lett.

Nem sokkal később már Goran Ivanisevicet edzette az ausztrál tréner, az 1995-ös idény végéig kilenc tornán diadalmaskodott vele a horvát, Wimbledonban pedig kétszer is – 1992-ben Andre Agassi, 1994-ben pedig Pete Samprasszel szemben – csak a döntőben bukott el. Ivanisevic 2001-ben, amikor Patrick Rafter legyőzésével végül győzni tudott az All England Tennis Clubban, páholyába ültette Brettet a fináléban – tette hozzá az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik