Davis-kupa: Most az egyszer jót tett, hogy eltörtem az ütőmet – Fucsovics

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 20:58
A tenisz Davis-kupa Debrecenben rendezett selejtezőjének ötödik mérkőzése adott választ arra, hogy a magyar vagy a belga válogatott kerül a madridi szuperdöntőbe, és ennél örömtelibb felelet nem is születhetett volna a kérdésre: Fucsovics Márton ugyanis döntő szettben, 2 óra 23 percig tartó csatában legyőzte Ruben Bemelmanst, így a mieink lesznek ott a finálé 18 együttese között! Így értékelt Fucsovics Márton a sikere után.

Fucsovics Márton elárulta: olyan bosszús volt az első játszma után, hogy az ütőjét is összetörte. Fucsovics Márton elárulta: olyan bosszús volt az első játszma után, hogy az ütőjét is összetörte.

„De most az egyszer jót tett. Kiadtam magamból a feszültséget, utána végig higgadt tudtam maradni. Voltak nehezebb pillanatok a folytatásban is, ám úgy érzem, végig én uraltam a mérkőzést."

Fucsovics Márton sajtótájékoztatója

Tombolt a Főnix Csarnok, amikor Fucsovics győzött

Kidobtam három ütőmet, egy pár cipőmet, három pólómat, de mindenemet odaadtam volna a közönségnek – Fucsovics

TENISZ
DAVIS-KUPA-SELEJTEZŐ, DEBRECEN
Magyarország–Belgium 3–2

Debrecen,
Főnix Csarnok, 1900 néző
Fucsovics Márton (84.)–Ruben Bemelmans (222.) 6:7 (7–9), 6:4, 6:2

Bővebben itt!

Balázs Attila (76.)–Kimmer Coppejans (154.) 6:3, 6:0
Balázs Attila (544.), Fucsovics Márton (338.)–Sander Gille (43.), Joran Vliegen (36.) 6:3, 1:6, 4:6

PÉNTEKEN
Fucsovics Márton (84.)–Kimmer Coppejans (154.) 6:2, 5:7, 6:4

Balázs Attila (76.)–Ruben Bemelmans (222.) 7:5, 6:7 (4–7), 4:6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik