Davis-kupa: Hollandia csoportelsőként negyeddöntős

Vágólapra másolva!
2022.09.17. 22:15
null
Botic van de Zandschulp két szettben nyert Taylor Fritz ellen (Fotó: AFP, archív)
Hollandia megszerezte a csoportelsőséget a Davis-kupa döntő szakaszának csoportkörében a D-csoportban, miután az Egyesült Államokat is legyőzte. Kanada is bejutott a nyolccsapatos málagai fináléba.

Botic van de Zandschulp és Tallon Griekspoor Taylor Fritz, illetve Tommy Paul elleni sikerével biztosította a hollandok harmadik győzelmét a glasgow-i csoportban, az észak-amerikaiak a párosban vigasztalódtak a gyakorlatilag tét nélküli mérkőzésen, hiszen már a szombati összecsapás előtt biztos volt, hogy ez a két csapat jut tovább a málagai nyolcas döntőbe.

A valenciai B-csoportban Kanada ugyan kikapott Szerbiától, a szombati mérkőzésen ugyanis egy győzelemre volt szüksége ahhoz, hogy biztosan az első kettőben zárja a csoport küzdelmeit. Ezt Félix Auger-Aliassime hozta is Miomir Kecmanovics ellen. A szerbeknek is van esélyük a továbbjutásra, de csak akkor, ha a hazai pályán játszó spanyolok kikapnak Dél-Koreától. Ez azt is jelentené, hogy a negyeddöntőben nem lenne ott a házigazda.

A biztos kieső francia és belga csapat összecsapását előbbi nyerte meg Hamburgban, míg a horvátok Argentína legyőzésével megtartották esélyüket a kvalifikációra Bolognában.

TENISZ
DAVIS-KUPA, VILÁGCSOPORT, DÖNTŐ
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT (Bologna)
Argentína–Horvátország 0:3
Báez–Gojo 1:6. 6:3, 3:6
Cerundolo–Coric 4:6, 6:7
M. González, Zeballos–Mektic, Pavic 2:6, 5:7
A csoport állása: 1. Olaszország 2 győzelem/2 mérkőzés (5–1-es szettkülönbség), 2. Horvátország 2/3 (5–4), 3. Svédország 1/2, 3. Argentína 0/3

B-CSOPORT (Valencia)
Szerbia–Kanada 2:1
Djere (Györe)
–Diallo 6:2, 6:2
Kecmanovics–Auger-Aliassime 3:6, 4:6
Kecmanovics, Krajinovics–Galarneau, Pospisil 2:1-nél a kanadai duó feladta
A csoport állása: 1. Kanada 2/3 (5–4), 2. Szerbia 2/3 (4–5), 3. Spanyolország 1/2 (4–2), 4. Dél-Korea 1/2 (2–4)

C-CSOPORT (Hamburg)
Franciaország–Belgium 2:1
Gasquet–
Geerts 6:3, 6:3
Bonzi–Goffin 3:6, 7:5, 3:6
Mahut, Rinderknech
–Gille, Vliegen 6:3, 7:6
A csoport állása: 1. Ausztrália 2/2 (5–1), 2. Németország 2/2 (4–2), 3. Franciaország 1/3, 4. Belgium 0/3

D-CSOPORT (Glasgow)
Egyesült Államok–Hollandia 1:2
Paul–Griekspoor 5:7, 6:7
Fritz–Van de Zandschulp 4:6, 6:7
Ram, Sock–Koolhof, Middelkoop 4:6, 7:6, 6:4
A csoport állása: 1. Hollandia 3/3, 2. Egyesült Államok 2/3, 3. Nagy-Britannia 0/2 (2–4), 4. Kazahsztán 0/2 (2–4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik