Australian Open: Djokovics ezúttal indulhat Melbourne-ben – hivatalos

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.17. 17:47
null
(Fotó: AFP)
Az ausztrál bevándorlási miniszter, Andrew Giles bejelentette, lehetőséget ad Novak Djokovicsnak ideiglenes vízumot igényelni, így elindulhat a januárban kezdődő Australian Openen – amelyen idén nem tehette.


A 35 esztendős szerb a torna történetének legsikeresebb teniszezője, hiszen kilencszer is bezsebelte az első helyet Melbourne-ben. Idén viszont, mivel nem volt hajlandó beoltatni magát a koronavírussal szemben, ki kellett hagynia a versenyt, sőt: eredetileg három évre az országból is kitiltották.

Mindezek ellenére csütörtökön az ausztrál bevándorlási miniszter, Andrew Giles megerősítette, hogy úgy döntött, visszavonja a tiltást, így Djokovics megkaphatja az ideiglenes vízumot.

„A vízumtörlés visszavonása nem jelenti azt, hogy az eredeti döntésünk hiba lett volna” – tette hozzá Giles.

Djokovics az Andrej Rubljov ellen a torinói ATP-vb-n aratott győzelme után szintén felszólalt a döntéssel kapcsolatban: „Nem is kaphattam volna ennél jobb hírt. Megkönnyebbülést jelent ez számomra, főleg azután, amit nekem és a hozzám közel álló embereknek át kellett vészelniük az elmúlt évben. Természetesen vissza szeretnék menni, hogy azt csináljam, amihez a legjobban értek: teniszezzek.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik