Aus. Open: potyára ülte végig a karantént, nem indulhat az ukrán

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.03. 17:26
null
Dajana Jasztremszka nem léphet pályára Melbourne-ben (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helybenhagyta Dajana Jasztremszka játékjogának felfüggesztését, így az ukrán teniszező pozitív doppingmintája miatt nem indulhat el a hétfőn rajtoló ausztrál nyílt bajnokságon – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

 

Az MTI emlékeztet, a sportági világszövetség (ITF) január elején közölte, hogy a női világranglista 29. helyezettjének november 24-én, versenyen kívül adott vizeletmintájában a tiltólistán szereplő meszterolonra bukkantak. Ez az anabolikus szteroid növeli a tesztoszteron (férfi nemi hormon) szintjét a szervezetben.

A 20 éves játékos visszautasította a doppingvádat, és fellebbezést nyújtott be az ITF-hez, amely elutasította azt, és érvényben hagyta az ideiglenes eltiltását, így Jasztremszka a CAS-hoz fordult – tette hozzá a hírügynökség.

A CAS szerdán közölte, a gyorsított eljárás során arra a döntésre jutott, hogy érvényben hagyja az ITF ítéletét.

A helyzet fonákja, ahogyan azt az MTI kiemeli, hogy Jasztremszka – aki eddig három WTA-tornán diadalmaskodott – a felfüggesztése ellenére elutazott Ausztráliába, balszerencséjére azonban olyan repülőjárattal, amelynek utasai között több pozitív koronavírus-esetet azonosítottak. Így egyike lett annak a 72 játékosnak, aki kéthetes szigorú karanténba került Melbourne-ben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik