Aus. Open: „Itt más a tempó, ehhez fel kell nőnöm” – Bondár Anna a 10. kiemelt ellen készül

M. I. P.M. I. P.
Vágólapra másolva!
2022.01.17. 14:30
null
Bondár Anna bízott a kedvezőbb sorsolásban, de szeretne jó formában játszani és élvezni a meccset a tizedik kiemelt ellen (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Élete első Grand Slam-főtáblás szereplésére készül Bondár Anna, aki 93. helyével az egyéni világranglistán a legmagasabban rangsorolt magyar női teniszező. Az elmúlt év végén került be a top 100-ba, aminek köszönhetően nem kellett selejtezőt játszania az Australian Open előtt – első körös ellenfele kedden a 10. kiemelt Anasztaszija Pavljucsenkova lesz.

 

Az idei első torna után sérülés miatt pihenőre kényszerült. Hogyan sikerült ilyen háttérrel a felkészülés az Australian Openre?
– Szerencsére nem volt olyan nagy a probléma, már jól vagyok – kezdte a 24 éves Bondár Anna, aki tavaly év végén az első számú magyar női teniszezővé lépett elő. – A melbourne-i Summer Set 1 WTA 250-es tornán négy mérkőzést játszottam egymás után, amelyek közül három kifejezetten kemény volt, és a hirtelen sorozatterhelést nem bírta jól az izomzatom, de hamar rendbe jöttem. Két nap pihenés után jó játékosokkal tudtam készülni, játszottam a világranglistán harmincadik amerikai Danielle Collinsszal, a hetvenharmadik helyen álló német Andrea Petkoviccsal és a hetvenkilencedik horvát Donna Vekiccsel is. Az edzéseké volt a főszerep az elmúlt napokban, délelőtt és délután is pályán voltam, kondizni is kellett, de szerencsére nem vagyunk buborékban, úgyhogy be tudtunk menni egyszer-kétszer vacsorázni a városba.

ÉJSZAKAI MECCSET JÁTSZIK BONDÁR

Bondár Anna mérkőzésére Anasztaszija Pavljucsenkova ellen kedd hajnalban, magyar idő szerint körülbelül 3 órától kerül sor. A magyar és az orosz hölgy a Melbourne Park hatos pályáján játszik majd egymással, közvetlenül az 1 órakor kezdődő Roberto Bautista–Stefano Travaglia férfimeccs után.

Milyen célt tűzött ki maga elé a tornán?
– Reménykedtem benne, hogy kedvezőbb sorsolást kapok, és nem kiemelt játékossal kerülök szembe mindjárt az első körben, de így hozta a sors, a tizedik kiemelt Anasztaszija Pavljucsenkova lesz az ellenfelem. Korábban nem kerültem szembe ilyen magasan rangsorolt játékossal, csak kisebb versenyeken léptem pályára, az elmúlt év második felében kezdtem WTA-tornákon játszani. Itt más a tempó, amihez fel kell nőnöm. Ellenfelem játékstílusa nagyon agresszív, hamar fel kell vennem a ritmust. Szeretném élvezni a meccset, jó formában játszani, aztán meglátjuk, sikerül-e meglepetést szerezni. Remek erőfelmérő lesz, s ha azt érzem utána, hogy mindent kiadtam magamból, nem tehetek majd szemrehányást magamnak. Hogy a napi teljesítményem, a maximumom mire lesz elegendő, a meccsen kiderül.

Mivel készül a Pavljucsenkova elleni mérkőzésre?
– Az első héten, a felkészülési tornán különösen nagy hangsúlyt fordítottunk a szervám csiszolására. Fontos, hogy jó legyen az adogatásom, emellett pedig szeretek tenyeressel irányítani. Ha a szerváimat stabilan hozom, a sajátjainál nyomás nehezedhet rá – meglátjuk, hogyan kezeljük majd egymás adogatásait. Élesnek kell lennem az elejétől, meg kell ragadnom a lehetőségeket, mert minél erősebb teniszezővel meccselek, annál kevesebb lesz belőlük, úgyhogy ami adódik, azt muszáj kihasználni. Bízom benne, előnyt jelent majd, hogy én már játszottam négy egyéni mérkőzést az idén, ő viszont itt lép először pályára 2022-ben.

Hogyan éli meg karrierjének ezt a mérföldkövét?
– Boldog vagyok, hogy tavaly év végén sikerült elérnem azt a ranglistahelyezést, amellyel Grand Slam-főtáblán játszhatok. Nagyon jó érzés, várom az első meccset. Korábban csak selejtezőt játszhattam, és elmondhatom, nem könnyű odaállni azzal a tudattal, hogy három mérkőzést kell nyerni ahhoz, ami most, a legjobb száz tagjaként automatikus. Az első Grand Slam-főtáblás mérkőzésem mindenképpen különleges élmény lesz, eredménytől függetlenül. Hosszú távon persze szeretnék előrébb lépni. Jó lenne, ha néhány év múlva már a top ötvenben lennék, és stabilan, minden major tornán ott lehetnék, selejtezőkör nélkül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik