Aus. Open: Babos Tímea elsírta magát a győzelem után

KLEIN RON (MELBOURNE)KLEIN RON (MELBOURNE)
Vágólapra másolva!
2019.01.14. 09:15
A tunéziai Onsz Dzsabur ellen 7:6, 7:6-tal továbbjutó magyar teniszező mindenáron nyerni akart, a „csakazértis” hozzáállása hozta vissza a legnehezebb helyzetekből.

– Mi volt a legnehezebb ebben a győzelemben?
– Mi nem volt nehéz? Nehéz volt az elmúlt két hét után pályára lépni, ám úgy voltam vele, nem érdekel, hogyan teniszezem, de nyerni fogok. A kevésbé jó játék ellenére örülök, hogy megvalósítottam azokat a taktikai elképzeléseimet, amikről úgy gondoltam, helyesek. – Mi volt a legnehezebb ebben a győzelemben?
– Mi nem volt nehéz? Nehéz volt az elmúlt két hét után pályára lépni, ám úgy voltam vele, nem érdekel, hogyan teniszezem, de nyerni fogok. A kevésbé jó játék ellenére örülök, hogy megvalósítottam azokat a taktikai elképzeléseimet, amikről úgy gondoltam, helyesek.

Mi lendítette át a holtpontokon?
– A „csakazértis” hozzáállásom, az hozott vissza a legnehezebb helyzetekből is. Mindenáron nyerni akartam.

A második játszmában 4:0-s vezetésből 5:4-es hátrány lett. Mi történt?
– Onsz mindent beütött, én pedig rengeteget hibáztam, megremegett a kezem. Elkezdtem össze-vissza feldobálni a labdákat a szerváknál, körülbelül nem ütöttem be első adogatást. De talán jobb is így, mert hátrányban előtört belőlem a düh, hogy ez egyszerűen nem történhet meg. Utána elkezdtem nyugodtabban és jobban teniszezni, megragadtam az ellenfelem torkát, és már nem is engedtem el.

Nagy megkönnyebbülést jelent, hogy megszerezte idei első egyéni győzelmét?
– Ritkán könnyezem meccs után, de most elkezdtem sírni. Nagy nyomástól szabadultam meg, hogy végre sikerült győzni. Kellett a lelkemnek.

Következő ellenfelét, Sloane Stephenst igazán jól ismeri.
– Én a sajtótájékoztató előtt még azt hittem, mással játszom. De kifejezetten örülök neki, mert biztosan nagy pályára osztanak be minket, amit én imádok, jobban is megy a tenisz. Nem én leszek az esélyes, de felszabadultan játszhatok.

Edzője, Nikola Horvat végig pozitívnak tűnt a lelátón. Ő ilyen típus?
– Igen, nagyon pozitív személyiség. Nicket nem érdekli, ha elrontok valamit, csak az számít, hogy ne idegeskedjek, irány a következő pont.

És a lelátón ott volt még többek között Fucsovics Márton és Darnyi Tamás is!
– Igen, fantasztikus érzés, hogy ennyien eljöttek a meccsemre, utána ott maradtam fotózkodni a magyar szurkolókkal. Marci az első játszma rövidítésében éppen az én térfelem sarkánál állt, hallottam, hogy nekem kiabál, végig pozitív volt, biztatott. Sokat jelentett nekem.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (60 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)

Babos (magyar)–Dzsabur (tunéziai) 7:6, 7:6
Stephens (amerikai, 5.)–Townsend (amerikai) 6:4, 6:2
Putyinceva (kazah)–Strycová (cseh, 32.) 6:4, 7:6
Curenko (ukrán, 24.)–Alekszandrova (orosz) 6:4, 7:6
Anisimova (amerikai)–Niculescu (román) 7:6, 6:4
Boulter (brit)–Makarova (orosz) 6:0, 4:6, 7:6
Szabalenka (fehérorosz, 11.)–Kalinszkaja (orosz) 6:1, 6:4
Vang Jafan (kínai)–E. Perez (ausztrál) 6:4, 6:0
Sharma (ausztrál)–Hon (ausztrál) 7:5, 4:6, 6:1
Szakkari (görög)–Ostapenko (lett, 22.) 6:1, 3:6, 6:2
Sarapova (orosz, 30.)–Dart (brit) 6:0, 6:0
Peterson (svéd)–Cirstea (román) 6:4, 6:1
Larsson (svéd)–Lapko (fehérorosz) 7:6, 3:0-nál Lapko feladta
Vondrousová (szlovák)–Rogyina (orosz) 6:3, 6:2
Martic (horvát, 31.)–Watson (brit) 6:1, 6:2
Kontaveit (észt, 20.)–Sorribes (spanyol) 6:3, 6:2
Pavljucsenkova (orosz)–Puig (Puerto Ricó-i) 6:4, 6:3
Bertens (holland, 9.)–Riske (amerikai) 6:3, 6:3
Collins (amerikai)–Görges (német, 14.) 2:6, 7:6, 6:4
Vickery (amerikai)–Bonaventure (belga) 2:6, 6:4, 6:4
Hives (ausztrál)–Mattek (amerikai) 6:1, 6:2
Garcia (francia, 19.)–Ponchet (francia) 6:2, 6:3
Vekic (horvát, 29.)–Mladenovic (francia) 6:2, 6:4
Birrell (ausztrál)–Badosa Gibert (spanyol) 6:4, 6:2
Haddad Maia (brazil)–Pera (amerikai) 6:3, 5:7, 6:4
Kerber (német, 2.)–Hercog (szlovén) 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik