ATP-vb: Gasquet szettet, Djokovics meccset nyert

Vágólapra másolva!
2013.11.09. 23:10
Novak Djokovics nyerte a férfiteniszezők 2013-as ATP-világbajnokságának utolsó csoportmérkőzését, a francia Richard Gasquet egy nyert szettig jutott. A végeredménytől független volt az elődöntő párosítása, a szerbre a svájci Stanislas Wawrinka vár, míg a másik ágon Rafael Nadal (spanyol, 1.)–Roger Federer (svájci, 6.) rangadót rendeznek.

Djokovics rögtön az első gémben brékelőnyhöz jutott, és lényegében ebből profitálva minden a kedve szerint alakult 5:4-ig. Akkor már a szettért adogatott, ám Gasquet összekapta magát, és kiegyenlítette brékhátrányát. A játszma végül a rövidítésben dőlt el, amelyben a szerb bizonyult jobbnak.

A második szett elején 1:1-nél Gasquet-nek jött össze a brék, majd 5:3-nál közel volt a játszma lezárásához egy újabb brékkel, de végül saját adogatójátéka után egyenlítette ki szetthátrányát.

A harmadik, döntő szett elejére nagyon odakoncentrált Djokovics, és kihasználva Gasquet pillanatnyi kihagyását, egy korrekt brékkel azonnal 3:0-ra meglépett. És elérhető lett volna a 4:0 is egy újabb brékkel, de úgy sem volt csúnya, hogy a franciának legalább a szépítés összejött. 5:3-nál Djokovics már a meccsért és a pihenésért szerválhatott, három mérkőzéslabdához jutott, aztán a másodikkal le is zárta az ütközetet.

BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (6 000 000 dollár, kemény pálya)
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Djokovics (szerb, 2.)–Gasquet (francia, 8.) 7:6, 4:6, 6:3
KORÁBBAN
Federer (svájci, 6.)–Del Potro (argentin, 4.) 4:6, 7:6, 7:5
A végeredmény: 1 Djokovics 3/0, 2. Federer 2/1, 3. Del Potro 1/2, 4. Gasquet 0/3

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Rafael Nadal (spanyol, 1.)–Roger Federer (svájci, 6.)
Novak Djokovics (szerb, 2.)–Stanislas Wawrinka (svájci, 7.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik