ATP-kupa: hibátlanul zárták a csoportkört az ausztrálok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.07. 19:34
null
Nick Kyrgios legyőzte Sztefanosz Cicipaszt (Fotó: AFP)
Címkék
A már korábban negyeddöntőbe jutó ausztrálok százszázalékosan, míg a kieső amerikaiak nyeretlenül zárták a csoportkört a tenisz ATP-kupán.

 

Az elsőként már vasárnap továbbjutó ausztrálok kedden 3–0-ra legyőzték a görögöket, aminek köszönhetően úgy végeztek az F-csoport élén, hogy meccset sem vesztettek. A slágermérkőzésen Nick Kyrgios jobbnak bizonyult Sztefanosz Cicipasznál, mindhárom szett csak a rövidítésben dőlt el. Az ausztrálok a negyeddöntőben majd a britekkel találkoznak.

A D-csoport zárásaként az olaszok legyőzték ugyan az amerikaiakat, ezzel csoportmásodikok lettek, de így sem jutottak tovább. Utóbbiak három vereséggel zártak.

A C-csoportban az eddig veretlen bolgárok 2–1-re kikaptak a belgáktól, így hármas holtverseny alakult ki: a britek mögött a belgák a második, a bolgárok a harmadik helyen zártak. A korábban győztes britek ezzel továbbjutottak, a bolgárok kiestek.

Az először sorra kerülő ATP-kupán tíz napon át 24 válogatott csap össze, a viadal összdíjazása 15 millió dollár. A hat kvartettből a csoportelsők mellett a két legjobb második jutott negyeddöntőbe, amelynek összecsapásaira csütörtökön és pénteken kerül sor Sydneyben. Az elődöntőket szombaton, a finálét egy nappal később bonyolítják le ugyancsak a Ken Rosewall Arénában.

ATP-kupa, 3. forduló
C-csoport (Sydney)
Belgium–Bulgária 2–1

David Goffin–Grigor Dimitrov 4:6, 6:2, 6:2
Steve Darcis–Dimitar Kuzmanov 0:6, 3:6
Sander Gille, Joran Vliegen–Dimitrov, Alekszandar Lazarov 3:6, 6:4, 10–7 – döntő rövidítés

Korábban:
Nagy-Britannia–Moldova 3–0

Cameron Norrie–Alexander Cozbinov 6:2, 6:2
Daniel Evans–Radu Albot 6:2, 6:2
Jamie Murray, Joe Salisbury–Cozbinov, Albot 6:2, 6:3

A végeredmény: 1. (és továbbjutott) Nagy-Britannia 2 pont (6–3), 2. Belgium 2 (6–3), 3. Bulgária 2 (5–4), 4. Moldova 0

D-csoport (Perth)
Olaszország–Egyesült Államok 3–0

Stefano Travaglia–Taylor Fritz 7:6 (7–3), 7:6 (7–1)
Fabio Fognini–John Isner 6:4, 7:6 (7–5)
Simone Bolelli, Fognini–Austin Krajicek, Rajeev Ram 6:4, 6:7 (5–7), 10–3 – döntő rövidítés

Korábban:
Oroszország–Norvégia 3–0

Karen Hacsanov–Viktor Durasovic 6:2, 6:1
Danyiil Medvegyev–Casper Ruud 6:3, 7:6 (8–6)
Tejmuraz Gabasvili, Konsztantyin Kravcsuk–Ruud, Durasovic 7:6 (7–4), 6:4

A végeredmény: 1. (és továbbjutott) Oroszország 3 pont, 2. Olaszország 2, 3. Norvégia 1, 4. Egyesült Államok 0

F-csoport (Brisbane)
Ausztrália–Görögország 3–0

John Millman–Mihail Pervolarakisz 4:6, 6:1, 7:6 (7–1)
Nick Kyrgios–Sztefanosz Cicipasz 7:6 (9–7), 6:7 (3–7), 7:6 (7–5)
Chris Guccione, John Peers–Petrosz Cicipasz, Markosz Kalovelonisz 6:3, 6:4

Korábban:
Kanada–Németország 2–1

Felix Auger-Aliassime–Jan-Lennard Struff 1:6, 4:6
Denis Shapovalov–Alexander Zverev 6:2, 6:2
Auger-Aliassime, Shapovalov–Kevin Krawietz, Andreas Mies 6:3, 7:6 (7–4)

A végeredmény: 1. (és továbbjutott) Ausztrália 3 pont, 2. Kanada 2, 2. Németország 1, 4. Görögország 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik