Djokovics elárulta, hogy Nadalt vagy Federert kedvelte-e jobban

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.13. 11:59
null
Novak Djokovics (Fotó: Getty Images)
A korábbi világelső szerb teniszklasszis, Novak Djokovics egy interjúban elmondta, hogy két nagy riválisa közül kivel jött ki jobban pályafutása során.

Novak Djokovics a német 20 Minutes-nak beszélt érzéseiről és arról, mit jelent számára a tenisz – amit most a barcelonai Mundo Deportivo szemlézett. Önmaga megítélésére is kitért az interjúban: „Sosem voltam annyira népszerű, mint Federer vagy Nadal, mert úgy gondolták, hogy nem is lenne szabad itt lennem. Én voltam a kis srác, aki megérkezett és azt monda, én leszek az első számú játékos. Ez pedig sokaknak nem tetszett annak idején” – fogalmazott.

A 24-szeres Grand Slam-bajnok szerb klasszis szerint bár évekig rivalizált Roger Federerrel és Rafael Nadallal, egyikükről sem tudna semmi rosszat mondani: „Csak azért, mert valaki a legnagyobb riválisom, még nem jelenti azt, hogy rosszat kívánok neki, hogy gyűlölöm, és bármit megtennék azért, hogy legyőzzem őket. Mindnyájan a győzelemért küzdünk, és a végén a jobb játékos nyer.”

Arra a kérdésre, hogy hosszú pályafutása során Federerrel vagy Nadallal ápolt-e jobb viszonyt, Djokovics azt válaszolta: „Mindig is tiszteltem mindkettőjüket, soha egyetlen rossz szót nem mondtam róluk, és ezután sem fogok. Csodáltam őket, ahogy most is csodálom mindkettőjüket, de Nadallal mindig jobban kijöttem.”

A 38 éves teniszező – aki a Roland Garroson az elődöntőben búcsúzott Jannik Sinner ellen – jelenleg pihenőidejét tölti, hamarosan azonban visszatér a pályára, hogy részt vegyen a következő Grand Slam-tornáján, amelyet majd Wimbledonban rendeznek.

 

Legfrissebb hírek

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
2025.07.13. 22:11

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2025.07.11. 19:52

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
2025.07.09. 20:50

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
2025.07.07. 22:10

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
2025.07.06. 22:01

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Alcaraz nehéz meccset nyert meg Struff ellen, Szabalenka megállította Raducanut Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 23:07

„Friss voltam és kipihent” – Fucsovics a Monfils elleni győzelme után

Tenisz
2025.07.04. 19:12
Ezek is érdekelhetik