Vegyes páros curling-vb: vereség az ausztráloktól is

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.05.20. 22:03
Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt kettőse nagy arányú vereséget szenvedett az ausztrál csapattól csütörtökön az Aberdeenben zajló olimpiai kvalifikációs vegyes páros curling-világbajnokságon – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

Az MTI beszámolója szerint a 2013-ban és 2015-ben világbajnok magyarok – akik a játéknap első mérkőzésén simán kikaptak az oroszoktól – az esti összecsapáson az első endet ugyan 2–0-ra megnyerték, de a mérkőzés felénél már hárompontos hátrányban voltak. A folytatás sem sikerült jól Kisséknek, az ausztrálok a hatodik etap 4–0-s megnyerésével bebiztosították 9–3-as győzelmüket.

A mérlegüket 2/5-re rontó magyarok így mostani riválisukkal holtversenyben a nyolcadik helyen állnak. Palancsáék a hétfői nyitónapon a németektől kikaptak, kedden a Koreai Köztársaság csapatát legyőzték, majd a kanadaiakkal szemben ismét veszítettek. Szerdán előbb a csehek ellen nyertek, majd az olaszokkal szemben alulmaradtak – írta az MTI.

A viadalon a küzdelmek két tízcsapatos csoportban zajlanak, az elsők rögtön az elődöntőbe jutnak, a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a négy közé jutásért, míg a negyedik párosok az utolsó kvótáért küzdenek meg egymással, amennyiben szükséges.

Kissék célja, hogy megszerezzék Magyarország első ötkarikás indulási jogát a sportágban, amihez a legjobb hétben kell végezniük. A nyolcadik hely csak akkor elég a kvalifikációhoz, ha a pekingi téli játékok házigazdája, azaz a biztos induló Kína is a legjobb nyolc között zár – tekintett előre az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik