Téli sportok: visszavonult a szlovákok háromszoros olimpiai bajnoka

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.03. 19:46
Bejelentette visszavonulását Anastasiya Kuzmina, a szlovákok háromszoros olimpiai bajnok sílövője.

A 35 éves Kuzmina elmondta, hogy a következő szezonban még szeretett volna versenyezni, de egészségi problémái miatt mégis pályafutása befejezése mellett döntött.

Az oroszországi Tyumenyben született sportoló (Anasztaszija Sipulina) 2008 óta szerepel szlovák színekben. A 2010-es, vancouveri és a 2014-es, szocsi téli olimpián a 7.5 kilométeres sprintversenyben nyert aranyérmet, 2018-ban Pjongcsangban pedig a 12.5 kilométeres tömegrajtos viadalon győzött. Kilenc évvel ezelőtt szerzett egy, tavaly pedig két olimpiai ezüstérmet is, világbajnokságról egy-egy arany-, ezüst- és bronzérme van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik