Téli olimpia: szenzáció – ott lesz a nigériai női bobcsapat!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.16. 20:46
null
Nigériai öröm: először indul az ország téli olimpián
A téli olimpiák történetében először Nigéria is elindul egy versenyszámban, miután női bobcsapata kvalifikálta magát a pjongcsangi játékokra. Az övék lesz az első afrikai bobcsapat az ötkarikás seregszemlén.

A kettesbob-csapatot Seun Adigunés Ngozi Onwumere alkotja (a tartalék Aukoma Omeoga), s miután sikeresen teljesítették az ötödik kvalifikációs versenyt, rajthoz állhatnak a dél-koreai olimpián.

Afrikából még sem férfi, sem női bobcsapat nem vett részt ezelőtt ötkarikás játékokon. A sztori hasonlít a jamaicai férfiak 1988-as történetére.

„Hatalmas mérföldkő ez a nigériai sport történetében. A célunk, hogy elérjük minden idők legjobb afrikai eredményét a téli olimpia történetében” – mondta Adigun, aki 2012-ben Londonban gátfutásban indult a nyári olimpián, miután Afrika bajnoka lett 100 méteren.

„Tisztelem az elhivatottságukat. Remélem, Nigéria is fejet hajt előttük, mert nem semmi, amibe belevágtak. Keményen dolgoztak, hogy megtanulják ezt a tőlünk idegen, speciális technikájú és nagyon veszélyes sportágat” – mondta Solomon Ogba, a Nigériai Bobszövetség (merthogy ennek lennie kell, különben nem indulhatnának a lányok az olimpián) elnöke.

És a hab a tortán: nem biztos, hogy egyedül lesznek, Simidele Adeagbo ugyanis két világkupa-viadalra van attól, hogy kvalifikálja magát az olimpiai szkeletonversenyre!

IT'S RACE DAYFOR OUR NIGERIAN LADY ICE BLAZERS At the NORTH AMERICAN CUP LETS WISH THEM A SAFE RACE TO THE FINISH#nac #nigeria #nigerianbobsledteam #iceblazers #bsfnigeria #nigerianathletes #winsports #calgary #NigeriaBobsled: @obigrant

1,083 Likes, 20 Comments -BOBSLED & SKELETON (@bsfnigeria) on Instagram: "IT'S RACE DAYFOR OUR NIGERIAN LADYICE BLAZERS At the NORTH AMERICAN CUPLETS WISH THEM A..."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik