Síugrás: 2023-tól nők is indulnak a Négysáncversenyen

Vágólapra másolva!
2022.04.21. 18:52
null
Karl Geiger az idei innsbrucki versenyen (Fotó: AFP)
A 2023–2024-es idényben már a női síugrók számára is megrendezik a nagy hagyományokkal rendelkező Négysáncversenyt – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A döntésről az osztrák síszövetség (ÖSV) számolt be csütörtökön, hozzátéve, hogy a viadal lebonyolításáról a német és a nemzetközi szövetséggel (FIS) is megállapodtak.

„Az első ugrásokig rendelkezésre álló időt a még nyitott kérdések tisztázására használjuk fel, valamint az érintettek bevonásával kidolgozzuk a rendezés alapvető feltételeit” – írta közleményében az ÖSV.

A férfiak számára az elmúlt télen már a 70. Négysáncversenyt rendezték meg december végén és január elején németországi, valamint osztrák helyszíneken: a viadal Oberstdorfban kezdődött, Garmisch-Partenkirchenben folytatódott, majd a mezőny átköltözött Ausztriába, ahol Innsbruckban és Bischofshofenben ugrottak a versenyzők.

A tervek szerint a nők és a férfiak felváltva ugranak majd a két németországi helyszínen, az ausztriai viadalok részleteit később tisztázzák.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik